Jump to content

MHE Öreghajó Üzemeltetés

 

kicsi_1kicsi_2kicsi3

Tekintettel arra, hogy a dunai vontatás, mint hajózási módszer a XXI. század elejére gyakorlatilag megszűnt, a Magyar Hajózásért Egyesület már megalakulásakor célul tűzte ki egy folyami vontatóhajó megmentését az utókor számára. Az Egyesület azonban nem rendelkezett elegendő anyagi erőforrással hajóvásárláshoz, és a mai napig sem rendelkezik, de…

 

2003-ban, amikor a Mahart árverésen értékesítette az al-dunai, zuhatagi szolgálatra épített és egyik utolsóként leállított vontatóhajóját, a SOPRON motorost, az Egyesület megállapodott a hajó megszerzésére pályázó, és azt végül megvásároló Európa Csoporttal. Ennek értelmében, a tagság részt vehetett a "Zuhatagi Tigris" felújításában és hajózási lehetőséget kapott a hajó elkövetkező útjain. Ez a kapcsolat mind a mai napig tart, az Egyesület tagjai közül sokan a hajó valamennyi útján ott voltak a felújítást követően, de azóta is sokszor hajóznak rajta személyzetként, ha az egykori zászlóshajó megmozdul.

 

2005-ben az Egyesület tagjai fedezték fel a Baján félreállított, akkor üzemképtelen TATABÁNYA közép-dunai vontatóhajót.  Az egyesületi tagság fáradhatatlan munkájával, valamint a TSB Yachtservice Kft segítségével, melyben tulajdonos lett az egyik tagtársunk, a hajó megjavítva, felújítva ismét üzemképes állapotba került. Öt éven keresztül több kisebb-nagyobb belföldi és néhány külföldi munkája is akadt a vontatónak, ezzel is elősegítve a hajós szolgálati könyvvel rendelkező tagoknak további képesítések megszerzését. Ezen túlmenően számos egyesületi kirándulás és túra eszköze is volt az öreg hajó. Sajnos anyagi okokból a TSB kénytelen volt eladni ezt a számunkra oly kedves hajót. 2010 végén az új tulajdonos felelőtlen módon kivitte a tengerre a folyami vontatót, ahol az hajótörést szenvedett egy viharban. Az Isztambul közelében partra sodródott hajót végül a helyszínen elbontották.

 

2011-ben az Egyesület tagsága közreműködött a JÉGTÖRŐ I. vontatóhajó ismételt üzembe helyezésében és ettől kezdve személyzetet is ad rá. Az állami fenntartóval kötött szerződés alapján a hajót 2012-től hivatalosan is a Magyar Hajózásért Egyesület üzemelteti. Ennek keretében a közhasznú státusszal rendelkező Egyesületünk állami feladatot (jégtörés) is ellát. E mellet, ha akad, egyéb alkalmi munkákat is végez a vontató, de pl. a LAJTA múzeumhajó mozgatását rendszeresen erre a hajóra bízzák. Az Egyesület tagjai a jégtörő karbantartását, üzemeltetését fizetség nélkül, önkéntes alapon végzik, a tagokat pusztán a hajózás szeretete, a hajós hagyományok és tradíciók ápolása és az egyesületi összetartozás érzése vezérli. Az öreg hajókkal kapcsolatos munkákat Vasanits László, hajózási üzemeltetési vezető, hajóparancsnok és gépüzemvezető, Egyesületünk alapító tagja koordinálja és vezeti.

Film a JÉGTÖRŐ I. építéséről és próbáiról

 

Az elmúlt években az Egyesület több tagjai is különféle hajós képesítést szerzett, így mára az Egyesület képessé vált egy komplett hajószemélyzet kiállítására. Emiatt az egyesület tagjait más munkákra is hívják, így tevékenységünk nem csak a fent említett hajókkal kapcsolatos munkákra koncentrálódott. Emlékezetes feladat volt pl. a GULÁCS és BAKONY személyhajók áthozása a Balatonról a Dunára a Sión, a JÉGTÖRŐ IX.-es felvitele Budapestről Tokajba, vagy éppen az A38 budapesti rendezvényhajó Komáromba szállítása. Elmondható, hogy az Egyesület tagsága hazai viszonylatban egyedülálló, öreg hajók felújításában és üzemeltetésében szerzett tapasztalattal rendelkezik, és kész arra, hogy szükség esetén ilyen hajókkal elvégezhető egyedi munkákra megbízást vállaljon.

 

kicsi_4kicsi_5kicsi_6

 

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Gönyü 101
Budapest 224
Dunaföldvár 13
Mohács 349
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 486
Tiszalök-alsó 49
Kisköre-alsó 152
Szeged 217
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 95
Top of Page