Magyar Hajózásért Egyesület

A Magyar Hajózásért Egyesület Tokaj környéki kirándulást szervezett a tagok részére. A program meglehetősen változatos volt, vízierőmű látogatás, hajóflotta megtekintés, hajózás, borkostolás, stb. Az alábbiakban az egyik tag személyes beszámolója olvasható:

Noha az izgalmas és csapongó szervezés miatt néhányunkban még a túra kihagyása is felmerült, végül - nagyon helyesen - mégis úgy döntött mindenki, hogy részt vesz az egyesületi összetartáson. Páran azt terveztük, hogy a szombat reggel hatkor induló gyorsvonattal toljuk le a bringát, én azonban előző nap délben egy új étkezdét teszteltem, minek következtében heveny gyomorgörcsök, láz és inszomnia lépett fel, így a részvételem megkérdőjeleződött. Végül szerencsém volt, a bakonyi betyár csak egy fél napra ütött ki, és egy tea nevű (Kamilla) körIC-vel végül csatlakozni tudtam a társasághoz. Sajnos így kimaradtam az erőműlátogatásból, és amit még jobban fájlalok, a vízügynél található SKL-ek egyikének csühögtetéséből is...

Tokajban először Gézával találkoztam, aki - mivel épp egy szendvicset tömtem magamba abban a pillanatban - mindjárt meg is kérdőjelezte egézségügyi problémáimat, majd a MÁV-os szállás felkutatására indultunk. Mint hamarosan kiderült, a vasúti híd alatt kellett meghúznunk magunkat éjszakára, ami kimondva nemcsak elnéző mosolyt vált ki bármilyen hallgatóságból - de egy további kikerülhetetlen és mulatságos vonzata is van, ami maga a vonat, de erre még később visszatérek. A szállás amúgy tágas és kényelmes volt, így a Szánthó-dinasztia jelen lévő tagjai mellett Una Vestrum, Enzo és jómagam is kényelmesen elfértünk. Pakolászás után kivonultunk a 7 perc sétára lévő hajókikötőbe, ahol többek egy helyi specialitással (flegmán felszolgált hamburger) próbálták átvészelni a továbbiakat. A hajó négykor indult, és rajtuk kívül még egy csoportot vitt, akik gyorsaságuknak köszönhetően a Danuvia motoros érthetetlenül szűkös nyitott tereit elfoglalták, míg mi gépházat nézegettünk, és ismerkedtünk a vendéglátónkkal. A hajó kis késéssel, ám jelentős mennyiségű pogácsával indult. A Bodrogkeresztúrig tartó út igazán szép volt, a táj gyönyörű, és vízitúrázásra is jónak tűnik. Út közben elhaladtunk a vízügy telepe mellett és Maha épülő hangulatában két pontonon álcsorgó helyi fiatalt vetkőzésre, majd vízbeugrásra bíztatott, és a kedves rábeszélés sikeres volt. Később a célhoz érkezéskor egy komphoz kötöttünk. Kiszállás után igazi járműorgia kezdődött, így hiszen a borospincéhez egy teljes rohadó vízihadtesten kersztül vezetett az út. Volt itt minden, amit igyekeztünk minél közelebbről megismerni, így a pincészet munkatársai Okos Hedvig és Csendes Adri viszonylag kevés figyelmet kaptak eleinte, holott utóbbi igazán kellemes jelenségnek tűnt. Végül nagy nehezen, kisebb csapatokban eljutottunk a Dereszla pincészetig. Maha jó hangulata legtöbbünkre átragadt, mivel nála a poénok 'csak úgy' jöttek. Körbevittek minket a pincerendszer egy részén, és egy ponton Maha kellemetlen kérdést intézett Hedvigünkhöz az aszúgyártást illetően, amire nem sikerült megnyugtató választ kapnia. Út közben az is kiderült, hogy egyik tagtársunkat több rövid időn belül elhangzó - 'fázol-e?' jellegű keresztkérdéssel zavarba lehet hozni. Nemsokára helyet foglaltunk egy hosszú asztal mellett, és megkezdődhetett az 5 boros kóstolás. Hedvig nagy magabiztossággal vezetett minket végig minket az ízeken, bár némely tagtársaknak kicsit sok volt az okosság, így nehézkes volt a nagyívű monológok elszavalása. A borokról beszéljen helyettem a mellém helyet foglaló, és ekkorra csúcsformába lendülő Mahagóni:

1. Sárgamuskotály: jó, nem fanyar, csajozós.
2. Kabar: ohne csajozós, tökéletlen, diszharmóniát érzek, nekem túl füstös.
3. Dorombor: ezt a trendi bor, van belőle kandúros, ami a bajuszpöttyből, és puncicás, ami a szempillából derül ki, de mi még mindig az első borra gondolunk... (Meg néha a mi sorunkon töltögető Adrikára...)
4. Furmint: meg kell említenünk, főként Jáky - ekkor elnökietlenül viselkedő elnök - kérésére a savgerincet. Állítólag az aszalt barack ízét éreztük, mindenesetre finom volt, ajánlott nőknek és melegeknek. (Itt nem a szemben ülő magenta pokrócba burkolódzó zjakabfira gondolunk)
5. 3 puttonyos Aszú: ez a csúcsbor, melyet aszott asszonyok szüretelnek...

Távozáskor még megittuk a maradékot, majd emelkedett hangulatban elindultunk a hajó felé. Út közben szomorú látvány volt egy égő ház, melyhez hamarosan érkeztek a tűzoltók. A hajón visszafelé már csak mi utaztunk, és egy remek brassói mellett szemléltük az alkonyt, majd a sötét estét az első nyitott fedélzetből. Remek hangulata volt az útnak, illetve a Tokajba érkezésnek, amikor megállapítottuk, hogy orrsugár híján is nagyszerűen fordul a hajó. Ezután még átmentünk egy kétes minőségű csárdába a főút mellé, ahonnan én a társaság feléhez csatlakozva viszonylag hamar távoztam, bár smith megpróbált erőszakosan, amolyan smitheskedősen/kötekedőn visszatartani minket, végül meghajolt a sok alkohol és a nép nyomása alatt. Hazatérvén nagy fáradságunkban nyugovóra tértünk és ekkor még úgy nézett ki, reggelig nyugi lesz. Engem először Maha telefonja ébresztett fel, aki épp küszöbön álló diszkózásukra hívtafel a figyelmet, amit végül Jákyval és a hivatalosan Popeye-hez tartozó Olíviával be is vállaltak. Mi a MÁV-os szálláson ezután reggelig az áthaladó tehervonatokat számoltuk, de végül nem derült ki, hogy mindenki azonos eredményre jutott-e.

Reggel kocsikkal indultunk neki Sárospatakra, ahol különbusz várt minket. A pályaudvaron néhányan eszegettek, aztán fölszálltuk a buszra, ami átvitt minket Szlovákiába, Bodrogszerdahelyre, ahol a Tátika tesója, az ex-Sió, jelenleg Artúr várt minket. A tulaj tudott magyarul, és mivel vesztrére elmondta, hogy vannak Zék a birtokában, így mielőtt elindultunk volna Sárospatakra, a hajó fölfelé is vitt minket egy kicsit, míg el nem értük a teherkikötőjét. Ezután irányba fordultunk, és elindultunk lefelé. Időközben egy eső is elkapott minket, de mivel a hajó teljesen zárt, így ez nem okozott gondot. Később - a nap kisütöttével - azonban a bezártságérzet igen, így a tagság előre-hátra kimászott, és így élvezte a hajózást, no meg a szép folyószakaszt. Útközben vendéglátónk borral kínált minket, ami viszont nem volt tökéletes. Érkezéskor ugyanő ajánlott nekünk éttermet, ahol a tartózkodás felemásra sikeredett, mivel nem tudtunk megfelelő ülésrendet kiharcolni, így többen végül nem tudtak élni az alkalommal. A helyet foglaltak azonban finomat ettek, jót beszélgettek. Evés után többektől elköszöntünk, majd visszabattyogtunk a kocsikhoz, és Tokajba mentünk ismét, ahol a Szánthó-dinasztia bűvkörébe tartozó Erdős-pincében vásároltunk/fogyasztottunk. Ezután ki-ki ment volna a dolgára, ha nem alakul úgy, hogy a vasútállomás pénztárában körberöhögtek, mikor négy helyjegyet szerettem volna vásárolni az IC-re, amik ráadásul egy fakkban vannak. Ekkor azonnal elhatároztam, hogy kocsival megyek mégis, de nem kalkuláltam a keményvonalas vasútbolondokkal, akik nem követtek, így Lacinak sikerült egy plusz manővert beiktatnia fölöslegesen. A végén Jáky-elnök vitt haza Unát és engem. Hazaúton egy amolyan Nagymagyarország-térképet nézegettem, és szókimondó, ám konstruktív eszmecserét folytattunk a témában. A hétvégre remek volt, kár lett volna kihagyni, részemről még sosem jártam ezelőtt Tokajban, de már csak a bor miatt is vissza fogok térni.

Szeptember 12-13-án ismét magyszerű egyesületi kirándulásunk volt a tavaszi, Dráván tett utunk után.
Fő uticélunk a Bodrog volt, ahová majd egy éve meghívta csapatunkat egy Tokaj-rakamazi vállalkozó, a DANUVIA motoros (http://hajoregiszter.hu/index.php?ship=1404&gyl=1#menusor) gazdája, Tarnai Gábor úr.
Ha már elmentünk a Bodrogra, összeszedtük a környék "hajós látnivalóit" is. Mindenütt megkülönböztetett szívességgel fogadták közel 30 fős csapatunkat és mindent megmutattak. Úgy tűnik, egyre több helyen hallottak rólunk és a hajoregiszter.hu oldalunkat mindenki lexikonként használja.

Először a tiszalöki vízlépcsőnél jártunk. A műtárgy minden zegét-zugát bejártuk. A vízlépcsőt 1937-ben tervezték, a világháború alatt a németek legyártottták gépészeti berendezéseinek jó részét. (Még erre is volt kapacitásuk, 1945 elejére lettek készen!) Az építkezést a Rákosi rendszerben kezdték el, német hadifoglyokkal kiásatva az új Tisza-medret, majd behozták a tőkés Németországból a berendezéseket.

Itt termelik három turbinával az ország villamos energia szükségletének 0,5%-át, max. 8 méterrel duzzasztják a Tiszát és természetesen van hajózsilip is, amelyen már szinte sose jár hajó. A duzzasztás révén számtalan öntöző csatorna ágazik ki a Tiszából. Ami döbbenetes: ma "már" nincs igény öntözésre sem.

A gát bazaltszemcsékből álló betonból készült. Szétverni is szinte lehetetlen.
A 2006-os árvíznél a hajózsilip kék-fehér irányító házainak kék része volt kinnt a vízből. Ekkor a hajók nem a zsilipen, hanem az árvízkapuk felett, a tornyok között mentek át.
A turbinaterem. Azokban a hatalmas átmérőjű építményekben vannak a generátorok:

A gátakat a 60 éves német gépek mozgatják. Egy kép az egyik toronyból, előtérben a vízeresztő táblákat mozgató "láncocska":

A hajózsilip. A vízitúrázók seregein kívül csak a vizügyes hajók használják nagy ritkán és évente kétszer a Strassburgból Tokajba igyekvő Victor Hugo szállodahajó.

Az erőmű metszete a falra festve (a rózsaszínű rész tetején állunk, az alsó rózsaszínű elem a turbina):

Ezeken a kapcsokon szedik le az ország villamos-enegia szükségletének 0,2%-át: Nem érdemes megfogni. 600 amper!

A javítás alatt lévő turbina. Másodpercenként 100 m3 víz ömlik át rajta. A három turbinán összesen 300 m3.

Természetesen megnéztük a tiszalöki hajójavító üzemet is. A Jégvirág X. kapott új feneket. A JÉGVIRÁG IX és X is Balatonfüreden épültek valaha, kifejezetten a tiszai viszonyokra.

Majd átkompoztunk egy köteles komppal a Tiszán:

Tokajban a vizügyi szakaszmérnökségen az Észak-magyarországi árvízekről tartott remekbe szabott előadást egy hidrológus. Megtudhattuk, hogy olyan, korábban sosem észlelt szélsőséges jelenségek vannak, hogy egy-egy patak az özönvízszerű esőktől pár órára úgy megduzzad, hogy akár 300 m3/sec vízhozamú is lehet. Ennyi most a Tisza vízhozama!
Majd látogatást tettünk a Bodrogon lévő vizügyi hajózási támaszponton. Az egyik jégtörőt be is indítottuk. Felajánlottuk Szőke úrnak, a Hajózási Szakszolgálat vezetőjének segítségünket.

Szombat délután beszálltunk meghívónk szép, a 20-as években épült hajójára. Akkoriban ez német hadihajó volt, majd sokat pihent valahol a Rajna fenekén, majd éveket járkált Budapesten, ma a Bodrogon és a Tiszán viszi naponta a csoportokat.

A hajón már finom borokkal hangolta magát csapatunk. Természetesen ahogy illik, felhúztuk a saját, egyesületi lobogónkat:

Bodrogkisfaludon kiszállva nem tervezett látnivaló-tömeg fogadott minket. A két felettéb bájos hölgy, kik a kikötőben vártak ránk különösen megörültek, mi voltunk az első vendégek, akik a látvány kapcsán nem felháborodásuknak, hanem mérhetetlen örömüknek adtak hangot.

Uticélunk a bodrogkisfaludi Dereszla pincészet volt. (Francia tulajdonban!) Sok kilométeres pincerendszer, ragyogó borok.

Voltak száraz, majd édes borok a kostoló menüjén. Nekem legjobban egy erősen füstizű, Kabar névre hallgató bor ízlett. Abból hoztam is egy palackkal.

Az esti vígasság Tarnai úr turistaszállójában ill. az ahhoz tartozó nagyszerű „Gödör” csárdában folytatódott.

Vasárnap regel autókkal Sárospatakra, majd onnan autóbusszal az elcsatolt Szőlőske faluba mentünk, hogy Horthy Miklós egykori balatoni yachtjával lehajózzunk a festői Felső-Bodrogon Sárospatakra. Az Artur motorossal (http://hajoregiszter.hu/index.php?ship=152) először felfelé indultunk el a Bodrogon, hogy megtekintsük a Szőlőske feletti „teherkikötőt”, ahol a MAREK ex416 Z pihen (http://hajoregiszter.hu/index.php?ship=389) egy 500-as FOKA-s dereglyével. Gazdája korábban sódert szállított vele az Alföldről felvidéki betonelem gyárába, lefelére pedig követ. De a hatósági hercehurcák (a Tisza nemzeti viziút, ő pedig „szlovák”), valamint a kisvizi problémák (különösen a zsilipek alvizein) végül meggyőzték: jobb a közúton szállítani. No comment!
A szőlőskei kikötő:

És a Bodrog teherhajózásának „zászlóshajója”:

A Bodrog:

Kiszállás Patakon:

A meseszép Közép-bodrogi hajókirándulás után búcsúebéd Patakon, majd vissza Tokajba, egy kis borvásárlásra egyik tagtársunk rokonai által működtetett borkatakombába.
Köszönet a Tiszalöki Erőműnek, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vizügyi Igazgatóság munkatársainak, Tarnai úrnak.

Jáky Gábor