Magyar Hajózásért Egyesület

A Magyar Hajózásért Egyesület tagjai részt vehettek személyzetként és utasként a Jégtörő IX. hajó Budapestról Tokajba jutattatásán. Az alábbiakban Malwin (Budapest-Szeged) és D.G. (Szeged-Tokaj) személyes hangvételű beszámolói olvashatók:

Szakadó esőben cihelődtem le a hajóra, ahol a Szecska (na jó, SZÉCHENYI jégtörő) matróza engedett be, és Pampalini kedveském Pista bácsi üdvözölte Gabi bácsit. Ideiglenes lepakolás után szemrevételeztem a konyhát, különös tekintettel a szükséges edény- és evőeszköz mennyiségre. Első látásra barátságos, ám kissé használt konyhát találtam, viszont nagyjából minden szükséges eszközzel, ami kellemes meglepetés volt. Közben befutott Bócmenyecske, és elmentünk bevásárolni, ami majdnem megoldhatatlan logisztikai feladat elé állította a kisautót, de az becsülettel megoldotta a dolgát. A készletek behajózása után, és Pampalini kedveském Pista bácsi tokaji borának közös elfogyasztása után nyugovóra tértem, kellemes melegben.

Másnap reggel korán át kellett rendezni a hajókat, hiszen belül állt,ezt kézzel elintéztük, majd felcsúsztunk a TATABÁNYA mellé, szerszámok, aggregát, konyhai eszközök áthajózása céljából.Közben többszörös tervkészítés zajlott a fedélzeten, ahogy szokott. Fél kilenc körül azonban feldübörgött a Sakál, és a hajó -orrát délnek fordítva,az öbölben tartózkodó hajók személyzetének kitüntető figyelme közepette lassan elhagyta állomáshelyét, hogy hosszú útra keljen. Budapesten keresztül legfeljebb a spottereknek tűntünk fel, lejjebb már azoknak sem:). Gyönyörű, meleg, napos novemberi időben(!) tartottunk délnek, ismerkedtünk a hajóval, ami alatt leginkább a keréken lévőket értem; ugyanis a megszokottól eltérően sokat kellett kerekezni, a hajó kacsázott ide-oda, mint az ökörhugyozás ( mondta Gyula bá'). Dunaújvárosnál jött szembe ÉRSEKCSANÁD, 6 darabbal, alaposan megrakva. El is hangzott a kormányállásban " igazi" MAHART fuvar, mire Maha megjegyezte: "mi meg itt hobbizunk..":-). A dunaújvárosi vízirendészet után felvontuk az MHE lobogót az árbocra - elég rossz zsinórral, ami a későbbiekben még okozott bonyodalmakat. Rossz nyelvek és Mahagóni szerint, aki eltáncolta - azért csak most, hogy ne tűnjön fel az újvárosi rendőröknek. Maha táncban azt játszotta el, amikor amazok - távcsövezve a hajót- észreveszik, hogy az MHE lobogó felkúszik az árbocra :-D. Dunaföldvárnál már messziről kiszúrtunk egy foltot a hídon, amely röviddel később okos módon, a nap felől támadó spotternek, nevezetesen Smith kollégának bizonyult:-). Többek biztatták a Sión való testgyakorlatának, nevezetesen hídról való bedeszantolásának megismétlésére, de nem mutatott rá hajlandóságot. Sajnos később, más módon sem, ami heveny hiányérzetet okozott többünknél :-0.

A korai sötétedés hamar eljött, gyönyörű színeket hozva a Fajsz körüli vizekre, és sötétben folytattuk utunkat Bajáig, ahol is megpróbáltunk kikötni. Az első parthoz állás után Gabika kipókhálózta hajót a parthoz, majd kezdődött a szivatás. Jöttek, hogy nem vagyunk jó helyen, álljunk el, stb.Végül a partfalon lógtunk meg éjszakára. Újabb beszerzés következett a bajai Tescóban, érdekes kiszállással - a lécsőt beborító műtrágya golyócskákon izgalmas volt a korlát nélküli lépcsőn felmenni és - később alaposan megrakva - lemenni. Mire onnan visszaértünk, megérkezett a személyzeti kiegészítés, a hosszú vonatúttól kellően elgyötört Tayfun és Jakyg személyében. Gyors leltár után kiderült, hogy nincs meg a vizsgálati alkoholminta, ezért Jakyg vállalta, hogy beszerzi. El is tűnt, majdnem végleg a bajai éjszakában, ugyanis az útmutatást figyelmen kívül hagyva, végig sétált a síneken, majd amikor azok elfogytak, egyenesen tovább, a híd alá. Mondhatni meghajózta a hidat a parti nyílásban, és ott nézett rá a radarral, ami heveny pánikreakciót váltott ki nála a telefonban: "Malwin, hogy kell jobbra fordulni?" felkiáltással. Megérkezett a lotz is, egy jófej vajdasági hajós, Feri személyében.

Reggel korán indultunk, hogy hamar túl legyünk a vizsgálaton. Gondoltuk mi. Kezdődött azzal, hogy a kötelező bejelentkező vizsgálatnál nem igazán értette a hatóság embere, mi az, hogy jégtörő hajó... az tény, hogy mikor a pontonra álltunk, az olyan figyelmet váltott ki, mintha egy tengeri hajó jelentkezett volna belépésre. Ehhez képest mi voltunk az utolsók, akiket kezeltek. A doktornő, látva a relatíve kis hajóhoz képest nagy személyzetet, nem is értette, miért vagyunk ennyien."Hiszen itt többen vannak, mint két tolatmányon összesen"! Nem világosítottuk fel, miről van szó, hagytuk, hadd csodálkozzon. Itt elhagyott minket Pampalini kedveském Pista bácsi, hogy majd Szegeden csatlakozzon újra. Dél lett majdnem, mire elhagytuk az országot, nyugodtan, csak a gépészek kerestek valami rudat ezerrel. Nem találták, de megoldották a dolgot, partvisnyéllel. Találékony hajósnép:-). Bezdánban üres vizsgálati ponton, szép idő, és gyors vizsgálat fogadott, újfent kiderült, hogy a pilótakeksznek nincs párja, főleg, ha bontatlan csomag... Apatinnál kezdődtek azok a hajlatok, amelyek mindenkit a fedélzetre csalogattak a szép időben. Gombosnál, már a lemenő nap fénye világította meg a CSEPEL ms-t, majd szégyenlősen az erdő mögé bújva a Jégtörő IX-et is. Újvidéket elérve újfent a fedélzetre gyűltünk, gyönyörködve a Péterváradi erődben. Gyönyörűen ki volt világítva, de fotózásra, videózásra nem alkalmas az SKL -rezgette fedélzet. Kicsivel később meglepve fedeztem fel, hogy Jakyg és Tayfun a kerékállás tetején áll. Gondoltam, még egy próbálkozást csinálnak az erőd fotózására, de aztán láttam, hogy a radar körül sündörögnek. A már említett, rossz állapotú kötél ugyanis elszakadt, és a szél szépen odafújta a radarra, ami engedelmesen fel is tekerte azt. Meg is állt, becsülettel, épp, amikor egy román tolónak (valamelyik Rovinari) pont előttünk jutott eszébe, hogy fordít... két darabbal. Szép történet volt, de a lotz uralta a helyzetet... Itt állt a HARTA ms, horgonyon.

Éjfél körül, horgonyon, már a Tiszában, Titel körül tértünk nyugovóra. Hajnali indulás a Tiszán, opálosan fénylett a víz. Széles a Tisza, szigetet épít, a jobb parton magas löszfallal. És szép ívekkel, már az elején. Lotzunk keveset aludt, mert egy sarok mögül kibukkanó kis csónakot önjárónak nézett, és kis híján kitűzött neki. Becsén zsilipeltünk először, ismét gyönyörű, meleg időben. Tayfun rámutatott az árapasztóra: Jól nézzétek meg, ott lehet áthozni a Szőke Tiszát :-). Feljebb két ismerős: BCS jelű bárkák álltak megrakva egy lekötőn, a környéken nem volt hajó, ami mozgatta volna őket. Sok köteles kompot láttunk, egyet ráadásul egy híd közvetlen közelében, amit nem értettünk, egészen addig, amíg meg nem láttuk a hidat: teljesen kész szerkezet, hídfők nélkül, a kábelszerkezet önmagához horgonyozva áll.. Az emberben felmerült a gondolat: ezt most így hogy? Közben gépészeink fejjel lefelé lógva, denevér módra vizsgálták a döngölő szerkezetét annak házában, érdekes látványt nyújtva. Mint ahogyan Tayfun is, a fedélzeten sétálva, laptoppal a kezében internetvadászat közben, akihez később csatlakozott Jakyg is - naná, hogy topicot olvastak:)

Sötétedés után érkeztünk Magyarkanizsára és kezdetét vette a vizsgálati hely keresése. A feladat: sárga klinkertéglás ház keresése töksötétben, egy 40W-os izzó fényerejű fényszóróval. Végül kiálltunk kettő balatonfüredi építésű Z mellé (Jakyg elalélt..) Feri, a lotz kiment, hogy megkeresse a házat, remélve, hogy a Z-k személyzete nem dönt úgy, hogy elmegy. Rövidesen kiderült, tévedett. Részeg gajdolás közepette megjelentek, majd közölték, hogy ők most innen el. Állunk el, srácok, "nikad nije problema, dragi moje" hangzott a sötétből...két pöffenés, és a két Z már el is tűnt a sötétben. Kikötöttünk a parthoz, mint az egyetlen rendelkezésre álló "pontonhoz", és Feri közölte: azt ugye tudjátok, hogy ezeken a Z-ken sem radar, sem mélységmérő nincs? Elképzeltük, visszagondolva a kilencven, és még több fokos kanyarokra, ívekre, sarkokra, és elborzadtunk. Hajnalban, fél hatkor 11 fok, pluszban, és kellemes idő fogadott minket. Ahhoz képest, hogy vasárnap volt, a hatóság időben érkezett, és gyorsan végzett is. Indulás előtt Tayfun előbb "harchoz" pozícióban, hason fekve beállította fényképezőgépének időzítőjét, majd sprinttel megpróbált a képre odaérni. Másodjára sikerült:) A hajnali kutyasétáltatók tátott szájjal nézték a különös reggeli tornát: egy fut, a többi meg nézi.. Innen pikkpakk Szegedre értünk, és kikötöttünk az egyetlen pontonon. Itt legalább volt :-).

Néhány utólagos megjegyzés elolvasása után ébredtem csak rá, hogy a fent említett hajózás az MHE egyik legnagyobb közös kalandja volt, már ami magát a 'hajókázást' illeti. Úgy az utazás célja és útvonala, mint hajó maga kuriózumnak számít, és így utólag nagyon el lennék keseredve, ha a az utolsó pár napra, a Szeged - Tiszalök szakaszon nem csatlakozhattam volna a brigádhoz. Persze nyilván nem lennék, hiszen akkor meg nem tudnám, hogy miből maradtam ki... Hajóskönyv híján a szerb szakaszra esélyem sem volt, így maradt a szegedi behajózás, amin sokat vacilláltam, de végül jól döntöttem, bár a Tokajba érkezés időpontja épp olyan ködös bizonytalanságba burkolódzott, mint a szürkületi Tisza maga.

A Jégtörő IX-es, gyomrában egy 48-as SKL-el, illetve egy hamisítatlan 'vízibuszcsepellel', fedélzetén néhány elszánt aktivistával, november 12-én reggel indult el Újpestről, hogy Szerbia érintésével fölhajózzon a Tiszán új állomáshelyéig, Tokajig. A részletekkel nem vagyok annyira tisztában, hogy beszámoljak róla, remélem valaki megteszi majd helyettem...

Mi 15-én, vasárnap reggel - Laci autójával négyen indultunk meg: O. Peti, M. Karcsi és Sz. Pista bácsi, alias Pampalini, aki a hajó papír szerinti gépésze. Újpestről indultunk, Karcsit a Népligetnél vettük föl. Malwin főszakács listája alapján tettünk egy kört a Metro Áruházban, majd lesüvítettünk Szegedre. Érkezéskor a hajó már a magyar vámosok pontonján, a Passnave - külsőleg meglehetősen lepusztult állapotban lévő - Csege nevű vízibusza mögött ácsorgott, ám beszállni még nem lehetett, hátra volt a vámvizsgálat. A vámos ürge kb 10 perc múlva megérkezett, kb. negyed órán át vizsgálódott, és miután mindent rendben talált, végre behajózhattunk, a vonattal érkező Gumidanival együtt. Rozsda és az addigi lotz egyidejűleg kihajóztak. Nem sokkal ez után egy pöff, és már csühögtünk is a cél felé. A hajón körbenézve meglepően tiszta, rendezett és korrekt műszaki állapotokat láttunk, a hajó, főként eddigi életének kímélő üzemmódja következtében - kis túlzással olyan állapotban van, mintha tegnap úsztatták volna le a Sión. A hangulat remek volt, az út hosszára csak a kezdettől fogva jelen lévők némileg gyűröttebb arca, illetve néhol egy-egy oldalra hajtott fejjel bóbiskoló tagtárs utalt. Az ábrázatok, - különös tekintettel Gyula bácsiéra - akkor fordultak mogorvába, mikor úgy egy óra hegymenet után megérkeztünk az épülő M43-as pontonhídjához. Itt kiderült, hogy aznap a HSP már nem tervezi a hajózóút szabaddá tételét, így, bár a művelethez szükséges embermennyiség, illetve üzemben lévő (ráadásul éppen mozgó) Anna m/s is jelen volt, kérésünkre fittyet hányva borították a programot. Gyula bá' mérgében rendelt is egy taxit Szegedre, és távozott körünkből. Rövid tanácstalanság, illetve a pontonhíd fölött lebegő brutális uszadékmennyiség szemrevételezése után visszamentünk Szegedre szabadfoglalkozni. 1-2 társaság a városnézést választotta, és szerencsémre én éppen a szakértői csapathoz csatlakoztam, így öten - az egykor helyi lakos Malwin idegenvezetésével végigjártuk a város egy nagy szeletét, és kérésemre még egy kis villamosozás is belefért. Be kell vallanom, azelőtt soha nem jártam a városban, és lenyűgözött az itt található tisztaság, a rengeteg műemlék(jellegű) épület, és még inkább Szeged szellőssége, ami a főváros mident agyonnyomó épületei (és mindent megfullasztó autói) után felüdülés volt. Este visszatértünk a hajóra, és részemről rögtön az út csúcskajájával, Malwin káposztás csülkével ismerkedtem tovább, nem mintha ebédre nem ettem volna belőle eleget... Később fizikai állapot függvényében, illetve ennek sorrendjében mentünk aludni egy kis szaloni duhajkodás után.

Másnap relatíve későn, hét körül indultunk. Mire a pontonhídhoz értünk, már esett az eső, ám az Anna nemsoká' megindult. Először a bárkát fölfelé próbálták tolni, de szemmel láthatólag nem ment, új lotzunk - Misi bácsi - azonban a nem kéne-e neki segíteni kérdésre egy laza 'menjen segíteni az anya p×já'-val felelt, így végül a HSP megoldás gyanánt az egész uszadékhegyet ráengedte Szegedre, de legalább átjutottunk az egyes számú akadályon... Tovább haladva - bár az idő szürke volt - a táj csendje és a motor csühögése együtt mégis olyan atmoszférát varázsolt, hogy a viszonylag egyhangú tájon is kivételes hangulatú volt a hajózás. Persze az 'egyhangú táj' relatív, két hajóvezetőnk, Tayfun és Mahagóni biztos másként emlékszik, főleg a szürkület kezdetétől az esti megállásig a kormánynál zajló videójátékra. Azért vakon (legyen az ok a köd vagy a kései óra) elég nehéz hajtűkanyarokkal tarkított, ismeretlen vizeken hajózni, még akkor is, ha egy szerfelett szórakoztató beszélő térkép ül a hátad mögött. Nyilván nem egyszerű, idegőrlő dolog radarról vezetni. Ennél már csak az a jobb, mikor még az sincs, mert egyszercsak a fenti videójátékos szituációban elmegy a 220. Éppen volt szerencsém Maha mellett állni, mikor teljes erő előrénél ez megtörtént. A kapitány gyorsan reagált egy fullhátrával, majd abban a pár percben, ami a zárlatos biztosíték cseréjéig, illetve a fény gyúlásáig eltelt, gyakorlatilag álló helyzetben kellett tartania a vasat. Hát nem volt egyszerű, mire lett reflektor, már igen közel volt a jobbpart... Ezek után az amúgyis kevés hasznot hozó reflektorokat óvatosságból nem használtuk, de hát amúgysem lehetett velük ellátni a partig. Végül a szolnoki új híd fölött, a vízügy telepe alatt dobtunk horgonyt este tíz körül. Ekkor még egy bozótharcos szolnoki tagtársunk meglátogatott minket. A reflektor ekkor azonban jól jött, mivel bár így ő nem látott minket, mi sem nagyon láttuk őt. Rövid diskurzus után elköszöntünk, majd pár wattal utat mutattunk neki. Este szokásos gőzkieresztés a szalonban, majd szunya.

A szalon programját én nem véletlenül hagytam ki, mivel kedden reggel fél ötös kelés és ötös indulás lett kitűzve, amit tartottunk is. Ismét kellemes ködben telt az út néhány óra erejéig, melyben többek közt a szolnoki közúti, majd a szajoli vasúti hidat is sikerrel vettük. A nap során Malwin jóvoltából újabb masszív kajákat, Maha jóvoltából meg egy kis kerekezést nyertem. Szerintem az út legnagyobb durranása, a döngölés is ekkor történt. Ebéd után mindent elpakoltunk, majd Pampalini beindította a Csepelt, és már foroghattak is körbe a súlyok elöl-hátul. Bozótlakó vízibuszológusunkat föl is hívtam ekkor, hogy füleljen, hogy hangzik az, mikor egy kéményből üvölt egy sakál és hőn szeretett Csepzonja. A test amúgy igen érdekesen viselkedik a döngölés alatt, erről videó is készült, illetve maga a szerkezet is igen érdekesen forog, élmény volt látni. Tayfun elmondása szerint a folyamat közben a kerekezés is tréfás. A kiskörei zsilipet simán vettük, bár ígéretük ellenére pont nem nyitották ki, mire odaértünk, így szettezni kellett a lekötéssel, és mire kiraktuk a kötelet, pont ki is nyitották.... Misi bácsi sok sztorija között ekkor mesélte, hogy anno négy bárkával járkált erre föl-alá, és mivel csak egyesével fért be velük, egy zsilipelés konkrétan egy fél napot elvitt. Kisköre után a Tisza tó madárvilágát, és a horgászokat szemléltük, az út egésze alatt meg azt, hogy mivel az utat nagyban elősegítő kisebb ár indult el azokban a napokban, mennyire koszos a folyó. Az esti érkezésnek mind az időpontja, mind a helye bizonytalan volt a végsőkig, de mialatt a keréknél folyt a kemény munka, én Gabikabácsival önfeledten tereferéltem hátul a habok és az SKL hangjától övezve. A látási viszonyok estére annyira rosszá váltak, hogy Tokaj helyett Tiszalök lett a napi végcél. A zsilipelés itt már jóval nehezebb volt, hiszen mikor a zsilip már száz méterre volt, még nem látszott belőle semmi, és Tayfun rádión leadott kérésére - hogy kapcsolják már fel a lámpákat, mert érkezünk - azt a választ kapta, hogy minden világítótest és jelzőfény ég... Végül szerencsésen beérkeztünk, majd a zsilip fölött egy kisjeges mellett megálltunk. Itt a társaság nagyrésze az odarendelt gépjárművekkel elhagyta a helyszínt, csak a szükséges minimum maradt a hajón, amely másnap szerencsésen megérkezett Tokajba, és elfoglalta helyét a vízügy csinos kis hajóparkjában. Tekintettel arra, hogy az utat méltató szép szavakat már ellőttem az elején, a végére egy szimpla köszönetnyilvánítás azoknak, akikkel együtt átéltem ezt, remélem nem hagyok ki senkit: Malwin, Ildi, Anker, Mahagóni, Tayfun, Gabikabá', Sz. Józsi bá' (Pampalini), Misi bá' (a lotz), J. Gábor güv/elnök, O. Peti, M. Karcsi, Gumidani, Gyula bá', Rozsda, illetve a külső támogatók: Smith, P. Laci, Enzo és a sofőrök, id. Vasa és O. Peti neje.

Kösz mindenkinek, felejthetetlen volt!