Magyar Hajózásért Egyesület

Egyesületi kiránsulás 2010

Kedves olvasók! Nem véletlen a cím. 2010-ben az egyetlen valóban egyesületinek nevezhető kirándulás az október 23-i hétvégén sorra került Jégtörős kirándulás volt. Ne is boncolgassuk, miért történt így, leírta már más is. Mindenesetre hatalmas köszönet a Sió körül dolgozó állami alkalmazottaknak, amiért egy közforgalmú hajóutat sikerült megmenteniük egy szörnyű hajó rettenetes pusztításától. Ezúton üzenem nekik, hogy megnyugodhatnak: a továbbiakban nem kell ilyen hősiesen állniuk a vártán, a hajó elúszott...

Voltak tehát keserű előzmények, amelyek végén az egyesületet roppant veszteség érte, így nem volt meglepő a relatív passzivitás, ám mikor már sokan nem is gondolták volna, mégis meghirdetésre került az a bizonyos október 23-24. Mondjuk nem ment simán, a szervezéssel is adódott némi probléma, de végül létrejöhetett - az idén először és egyedi módon (az elnökségbe újonnan delegált tagtársunk nyelvi leleményének köszönhetően) - KIRÁNSULÁS-ra keresztelt közösségi esemény.

A terv az utolsó percig bizonytalan volt, de mivel mi a nagyhajókat szeretjük, illetve olyan helyeken szeretünk hajózni, ahol nem megy minden nap végig ötven sétahajó, így a tokaji bázisról induló túrának az irányát estig, a végcélját pedig gyakorlatilag annak eléréséig homály fedte. Mondhatni rögtönöztünk, egy kicsit talán úgy, mint a hivatásos hajósok, addig mentünk, amíg volt víz, amíg kitartott a gázolaj. Az előrelátóbbak már péntek este lejöttek,
hiszen köztudomású, hogy mindig az első ’szaloneste’ az erősebb, a másodikon az éjszakázástól és a manőveridőtől megfáradt tagtársak többnyire őszi legyekként téblábolnak csupán. Nekem összességében először sikerült kitartanom, persze ehhez kellett az is, hogy a későn érkező tisztikar betámolygásáig szenderegjek egy cseppet. Végül a kitartásnak (és az alvásnak) meglett a jutalma, ami a hajnali ötig tartó igaz hajóstörténetek garmadájában öltött testet, azaz szót. Kedvencem Jáky elnök Sztipi bácsija volt, akiről remélem nem utoljára hallottam.

Másnap reggel a ’majdnemlemaradósokat’ vártuk tízig, majd egészen kellemes időben indultunk el a Bodrogon a Jégtörő IX fedélzetén, lotzunk - Mudri Misi iránymutatásai alapján.
A táj gyönyörű, erről egy rövid szakaszon már tavaly is meggyőződhettünk. Hihetetlen kanyarulatokon csühögtünk végig, amik még térképen is érdekesnek tűnnek, nemhogy vízről. A horgászok mellett, - akik a halakon kívül nem nagyon vesznek észre mást – nem sok partonállónak volt alkalma megfigyelni, ahogy a hatalmas szürke ’kanál’ a vízzel együtt elszívja parthoz kötött kis csónakjukat, hogy aztán hatalmas hullámmal újra a parthoz tűzze őket. Ahogy a távolság nőtt, egyre többen reménykedtünk a korábban tervezett cél - Sárospatak, de legalábbis a másfél fkm-el alatta található egykori kisvasúti híd elérésében. Végül két hallható homokcsiszoláson keresztül vezetett az út a lezárt és szétlopott hídig, amin egykor 60 km/h-val száguldott végig a régiós gyors Patakról Nyíregyházára. Itt a csapat egyik része a hidat tekintette meg, a másik pedig a hajón maradva díszletként szolgált a 2011-es naptár októberi lapjához. A visszaúton az est közeledtével egyre hűvösebb lett, de még világosban elértük Tokajt, ahol ’Kópé Sanyika’ kipróbálta a farkezelést. Az esti szalon ezúttal - annak ellenére hogy második volt - meglehetősen élénkké lett egy idő után, köszönhetően annak, hogy az előző napi ökörködést ezúttal az előremutató témák és gondolatok váltották. A ’Tokaji Népakarat’ végül örömteli módon megmutatta, hogy tudunk és akarunk együtt tovább menni azon az úton, amire most egy hatalmas kitérő után kell visszatérnünk.

Én másnap elhagytam a csapatot, - abban a hiszemben, hogy az akkor meglátogatott rövidke felső-Tisza szakasz jövőre még egy hosszabb kirándulás kis szeletének helyszíne lesz.

Köszönet a szervezésért, Malwinnak a kajáért, Mudri Misinek a hozzáértésért, a vízügynek és Szőke Tamásnak a lehetőségért, illetve minden résztvevőnek a jó hangulatért!

Dabó