Jump to content

BHRT teleplátogatás Siófokon

Tom
2004-04-17 14:03:00

Látogatás a Balatoni Hajózási Rt. siófoki telepén
2004. április 17.

Az időjárás nem igazán kedvezett a találkozónak, kb. 11-ig szemerkélt az eső, de utána elállt. Szerintem senkit nem zavart különösebben, főként azért, mert a Balaton-kedvelők az alacsony vízállás miatt kifejezetten örülnek az esőnek. Reggel 9-től gyülekeztünk a kikötőben, láttunk egy Fonyód és egy Tünde manővert, beszéltünk a vízállásról, majd 10 órától vártak már minket és elindultunk a telepen. Sajnos alacsony volt az egyesületi létszám, ebben sajnos az előző napi Sopron program is közrejátszott, de létszámhiány nem volt, mert más hajószerető kollégák is jöttek. Megnéztük a leeresztő zsilipet, a Balatont és a Kelént kívülről-belülről, valamint végigbarangoltunk a telepen (sólyatér, teherkikötő, stb.). A BHRT részéről két műszaki kolléga, két hajóvezető és a marketing vezető kalauzolt minket, szerintem maximálisan megtettek mindent értünk, minden kérdésünkre válaszoltak. Ahogy telt az idő, a csoport egy kicsit szétesett, meg mindenkinek más volt az érdeklődése, de ez nem okozott problémát. Többen azért felmentek a hajókra is (négyszázasok, Hévíz, komp, stb.), csak a belső terek voltak zárva. Néhány kollégának délben távoznia kellett a Sopron miatt :-((((. A végén a szétesett csoport miatt nem mindenkitől tudtam elköszönni, mivel én a végén voltam, ezért utólagos elnézést kérek. A teleplátogatás után még terveztem, hogy folytatjuk kötetlen beszélgetéssel a kikötőben a találkozót, de nem sokan maradtunk, így délután 1 óra körül lezártuk a találkozót.

Remélem mindenki jól érezte magát és köszönöm mindenkinek a részvételt!

2004.04.17. A Balatoni Hajózási Rt. siófoki telephelyének meglátogatása(Malwin fotói)

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Gönyü 117
Budapest 207
Dunaföldvár -31
Mohács 279
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 473
Tiszalök-alsó 38
Kisköre-alsó 21
Szeged 213
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 119
Top of Page