Vissza

BP-Komárom-BP - út a Sopron vontatóval

viking star

2004-01-24 14:04:00

Budapest-Komárom-Budapest egyesületi út a Sopron vontatóval
2004. január 24-25.

Az egyesület és a Sopron következő, immár 2 napos kalandja 2004. január 24-25-én. A következőkben viking star tagtárs beszámolója olvasható.

Már korán reggel sürgött-forgott mindenki. Ki a Sopronon, az indulási előkészületeket, ki az Európán, az élelmiszer-ellátmány felpakolását intézte. Pedro tagtársunk sajnos nem tudott jönni a csapattal, ellenben fényképezőjével rendületlenül követte a Tigrist, egészen Újpestig. Kitartóan vágott keresztül vízműtelepek lezárt partszakaszain, korlátokon, síneken át a Sopron messzire hallatszó hangja után sietve. A több hétre való kaja, pia, valamint egyéb ellátmány becipelése után még egy megoldandó feladat következett. A hiányzó mentőcsónak beemelésével már az indulás előtt látványosan bebizonyította a csapat, mekkora összhangban képes dolgozni a közös ügyért. Az indulás előtt néhány balesetvédelmi instrukció meghallgatása következett, majd néhány perccel 9 óra után elindultunk. A hajó hatalmas pöffenések után távolodni kezdett a kikötőtől. A motorok még hidegek voltak, így a kéményekből gomolygó sűrű fehér köd láttán a parton integetők elneveztek minket Sopron gőzhajónak. Természetesen a bemelegedés után a füst teljesen színtelenné vált. Az újpesti vasúti hídnál már mindenki felszabadultan integetett a hídon fényképező Pedro-nak. Ezután megpróbáltuk meghatározni azokat a feladatokat, amiket az út alatt el akartunk végezni, és a társaság munkához látott. A nagy hidegben jól esett a konyha által legyártott tea és forralt bor. A későbbiekben is a konyha vált a társasági élet központjává. Egyesületi lobogónk nem lévén az árbocra az "M", "H" és "E" kódlobogókat húztuk fel. Mint a Komáromi Múzeumban megnéztük, ezek jelentése a tengeren: "gépem áll"; "révkalauz van a hajón" és "jobbra tartok". Horány alatt találkoztunk a Szombathely vontatóval. A hídról lefelé a szélnél is sebesebben terjedt a felfedezés öröme, így mire velünk egy vonalba ért, már mindenki a hajó jobbján állt, fényképezőjével felfegyverkezve. A legszebb pillanatok egyike az volt, amikor régi dunai hagyományok alapján - s mivel nem volt kitűzőlámpánk a hajón - a zászlós kitűzést alkalmaztuk két völgymenő önjárónak. Igencsak elcsodálkozott tekintetek meredtek ránk, az öreg, még kissé ütött-kopott, ám annál kecsesebben felfelé hasító zuhatagi vontatóra, árbocán a kódlobogókkal, aki villogás, és automatikusan felnyíló kék táblácska helyett lengetéssel válaszol :-). Kora délután Bócman kolléga birtokba vette a konyhát, és néhány perc leforgása alatt finom ebédet kreált a csapatnak, melyet a tiszti szalonban jóízűen el is fogyasztottuk három turnusban. Az időjárás szép tiszta volt, gyönyörű napsütéssel és kemény hideggel. A legkellemetlenebb az erős szél volt, különösen Visegrád és Dömös között, ami persze a menetszélhez adódott. Negyed négykor "pöfögtünk" be Esztergomba. A télen amúgy is gyér forgalmat bonyolító kabinos-kikötő körüli manőverek alatt a parton sétáló helyiek csodálkozó tekintetei kivétel nélkül szegeződtek ránk. Itt néhány csapattársunk fájdalmas búcsút intett a Sopron távolodó farának. Összesen 16-an maradtunk. Nagyon szép volt a menet a szürkületben is. Végül Neszmély előtt vetettünk horgonyt, este 7 óra magasságában. A neszmélyi parton a polgármester üdvözölte a csapatot és a horgonyzó Sopront. Ekkor összetűzésbe kerültünk a hajó kazánjával, s miközben a forró teákat bögreszám ittuk, reménykedtünk abban, hogy a január-, az éjszaka- és a Duna közepén nem hagy minket cserben a masina. Nem hagyott. Parti áram nem lévén a Csepel egész éjjel ment, hogy hajtsa az áramfejlesztőt. Ez a csapat álmosabbik fele számára azt jelentette, hogy a rezonancia és a monoton berregés ringat most álomba, hogy a nagy izgalmakra aludjanak is egy keveset az immár szobameleg kabinokban. Természetesen ez mindig másra vonatkozott, mikor-ki volt éppen fedélzeti, illetve gépőrségben. Másnap reggel 6 és 8 óra között gyűrtük le Komáromig a hiányzó szakaszt. Itt egy eltévedt kabinos üdülőhajó lepett meg rundójával. Sajnos az útlevelekre csak a hajó hivatalosan bejegyzett személyzetének volt szüksége, azért az oda-visszaút, valamint az éjszakai horgonyzás feledteti fagyási sérüléseinket. Komáromban megtekintettük a Hajó Múzeumot, majd itt is magunkra fagyasztottuk néhány helybéli tekintetét a csendes, gyér forgalmú vendéglőben, kezünket dörzsölve, átszellemült tekintettel nekilátva az elénk tett rántottának: "Csak nem síelni voltak?" "Neeem, hajóról jöttünk..." Az ezidő alatt Komarno-ban megtankolt Sopron visszatért, s visszaszálltunk. Délután fél háromkor indultunk haza. A jégtáblák rendesen megdöngették a hajó oldalát. Tavaly májusban, a gépház ablakán bekukucskálva még azt találgattuk, vajon megvannak-e még a főgépek, most meg sorra előztük le az ukrán-román tolókat: "Sopron motoros 1730, völgymenet. Motorsif Sopron zibcéndrejcig cutál...". A sötétedés a dömösi-szűkületben ért el minket. Ekkor megismerkedtünk a radarhajózás alapjaival. Az odaútra kinevezett "kitűzőlengető" most átlényegült "reflektortekergetőnek", mivel ekkor még ezen szerkentyűket is csak kívülről tudtuk működtetni. Nagyon hangulatos volt. Este nyolcra értünk haza, az Árpád-hídhoz. Sebességünk hegymenetben 10-12 km/h, völgymenetben 22-24 km/h - Vác alatt a maximum: 27 km/h - volt. Az üzemi fogyasztás 40-80 liter/óra között mozgott. A főgépek 200-240-es fordulattal mentek, az üzemes urak soha nem engedték a 310-es gyári maximum közelébe.

Képek: 2004.01.25. Sopron vontató útja Komáromba (Viking Star fotói)