Jump to content

Budapesti viziparádé

2005-08-20 15:22:00

A MHRT egykori 44 vontatójából  –üzemképesen – mindössze 4 maradt, és mind a négy hajó egyszerre, együtt készült végigmenni a pesti Dunán augusztus 20.-án.

2005. augusztus 19.-én lázas sürgölődés folyt messze távol a Parlament előtti Duna szakaszon kívül is, és ezek az előkészületek szoros összefüggésben voltak az ezen a szakaszon látható történésekkel másnap, augusztus 20.-án.
A MHRT egykori 44 vontatójából erre az időpontra –üzemképesen – mindössze 4 maradt, és mind a négy hajó egyszerre, együtt készült végigmenni a pesti Dunán. Mindegyiket csinosítottuk, mostuk a fedélzetet és varrtuk a jelzőlobogókat, lázas munka folyt, kivéve az INOTA legénységét, akik még úton voltak Budapestre, és még este is azon fáradoztak, hogy munkára bírják a Kvassay-zsilipet, kezelőstül, mindenestül. Nehezen ugyan, de sikerült bezsilipelniük a Soroksári-Dunába, és odaálltak egykori testvérhajójuk (GYÖNGYÖS) mellé, némi lazításra. (Jól sikerült, erről másnap reggel meggyőződhettünk saját magunk is:-D)
   20.-án reggel aztán az óbudai Hajógyári –szigetnél álló SOPRON mellé megérkezett a TATABÁNYA, majd kicsit később a SZOMBATHELY is. A gyors egyeztetés után természetesen kiderült, hogy az INOTA még csak útban van felfelé, hála az előző esti lazításnak…
A feladat hamarosan körvonalazódott. Adott jelre, a négy hajó a Margit-sziget két oldaláról, a pesti ágban a SZOMBATHELY és az INOTA, míg a budai ágban a SOPRON és a TATABÁNYA egyszerre, teljes géperővel indul völgynek, a Margit-híd alatt az előzetesen a fedélzetre vitt (és tűzbiztonság szempontjából gondosan kiválasztott helyen ellenőrzött) füstgyertyákat meggyújtva a középen álló hajócsoportot két oldalról kerülve megy a Lánchíd alá, ahonnan visszamennek a kiindulási helyre.  
 Ez volt a terv.
Elindultunk, majd a Margit-sziget mellett, a budai rakparton napozó homlessek legnagyobb gyönyörűségére jó néhány piruett következett. A szervezés ugyanis nem állt magas fokon, kicsit korán érkeztünk. Így előbb kicsit visszamentünk, majd újra pörögni-fordulni kezdtünk. 
A gépházakban fogyott a levegő, a környék zengett a telegráfcsilingeléstől, mindenki boldog volt, csak a gépészek elégedetlenkedtek. Ilyen egy népséget…
Aztán megkaptuk a jelet, és a telegráfok mindenhol „teljes erő előre” állásba vágódtak, és kirontottunk a Margit-híd alól, ki - ki, ahogy alapon gyorsulva. A TATABÁNYA nagyon gyorsult, pillanatok alatt elhagyta a SOPRON-t, míg a másik oldalon az INOTA egyelőre nem bírt a SZOMBATHELY gépeivel.
 A Margit-híd alatt meggyújtottuk a füstgyertyákat, melyek egy része lejárt szavatosságú volt, és meg sem gyulladt. Az eredeti elképzelés szerint ezek a nemzeti színeket adtál volna ki, ehhez képest a TATABÁNYA gyönyörű vörös füstködbe burkolózva hajózott völgynek.
   A Margit-híd alatt ott állt egy halom vízi jármű, melyek vezetői valószínűleg tudták, mi fog történni. Az történt, hogy a völgynek száguldó hajók úgy felkorbácsolták a szűk, partfalak közé szorított vizet, hogy másfél méteres hullámokat vetett a Duna. Mindenhol, minden táncolt, a hajókon állók kapaszkodtak, ahogy eldübörgött mellettük az összesen uszkve 5000 lóerő…
  Nagyon szép látvány volt, és büszkék voltunk rá, hogy kezünk munkája is benne van abban, hogy a SOPRON, és a TATABÁNYA  ott lehetett ebben a versengésben.
   Az aknásznaszádok is kitettek magukért, jó volt aznap a vízen lenni. Sőt, később is, mivel a SOPRON az EURÓPA mellé kötve este a tűzijáték alatt egy kereskedelmi csatorna közvetítésének adott helyet, és innen nézhettük mi is –jó sokan a repülőbemutatót, és este a tűzijátékot.

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page