Jump to content

Bajai kirándulás és nyílt nap

2005-07-07 15:22:00

Visszatérés a csipkerózsika álom helyére

2005 tavaszán, a rendbe hozott, és újra vizsgázott TATABÁNYA motoroson beszélgetve felmerült, hogy az előző évi, nagyon jól sikerült bajai halászlépartin való vendégséget meg kellene, lehetne ismételni, ezúttal azonban a TATABÁNYA igénybevételével.
Sokáig érlelődött a terv, mely végül is a hallé fesztivál előtti hétvégén, Kisorosziban lett végleges: a TATABÁNYA újra azokra a vizekre hajózik, ahol majdnem 3 évet állt kihasználatlanul, üresen, elhagyatva.
2005. július 7.-én izgatott emberek jelentek meg a csepeli Szabadkikötő II -es medencéjénél, készülődve a behajózásra.
Megtörtént a kabinok elosztása, majd baleseti-és biztonságtechnikai oktatást követően eloldották a köteleket, s a hajó dél felé fordította az orrát. Napos, szép időben indultunk útnak, később azonban barátságtalan, borongós idő fogadott. Az út eseménytelenül telt, egészen Dunaföldvárig, ahol gyors egymásutánban több dolog is történt.
A naszád, melyet mellévettben vittünk magunkkal, a szemből elhaladó hajó hullámai, valamint a feltámadó szél következtében vad táncba kezdett, és a rajta lévő járó hirtelen megbillenve vízbe akart esni – igen ám, de ezt a jelenlévők megakadályozták, azon az áron is, hogy csuromvizesek lettek, ami – annak ellenére, hogy nyár volt – a jelen időben nem volt valami kellemes dolog.
Dunaföldváron aztán a naszád levált, és kiment a konyhának nyersanyagért, -és ami fontosabb volt – jó adag süteményért. Az ottani főtéren ugyanis nem csak a cukrászda jó, hanem a benne található szenzációs képek is.
A naszád kissé elmaradt, így az 1558-as fkm-nél kétszer rundóztunk, mire feltűnt. Jó is volt, mert a szakács, aki reggel óta küzdött az ebéd előállításával, már nagyon várta a hozzávalókat. Sikerült is neki ebédet faragnia – estére. Így lett az ebéd estebéd.
Szekszárd után hírt kaptunk róla, hogy az INOTA már benn áll a Sugovicában. Meg is néztük, ez manapság nem probléma, laptop, Internet, webkamera, és hopplá, már láttuk is, hogy tényleg ott van.
A behajózás élményszámba ment, a publikum kellően megbámulta a nagy hajót a bajai főtér, alatt, a Sugovica vizén. Egy rundó, egy döccenés, és megérkeztünk.
Másnap délelőtt nyílt nap volt, a körülmények lehetőségéhez képest elég szép számú látogatóval. Este elfogyott mintegy 50liter halászlé, és megszámlálhatlan mennyiségű sör. Az éjféli műsor közben – megelégelve a részeg műsorvezető botladozó nyelvét – kürtkoncertet rendeztünk, amíg tartott a levegőből… (ez hagyománnyá válik, úgy tűnik, feltéve, hogy van a Sugó öblében nagyhajó…)
Hajnalban indultunk vissza, még mindenki aludt, csak a horgászok gubbasztottak a víz szélén, amikor kürt után jobb rundóval kiértünk a Dunára, és hegynek fordult az a bizonyos hegyesorr. Gyönyörű, napos időben élvezhettük a hajózást. Aznapra a szakács is magára talált, a birkapörkölt káposztával valami fantasztikusan sikerült.

Jóllakottan, és a három nap fáradtságával, de boldogan, a jól sikerült út minden örömével vettünk búcsút a TATABÁNYA fedélzetétől késő este, újra a Szabadkikötőben.

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page