Vissza

A Tatabánya vontatóhajó újbóli üzembehelyezése

2005-03-13 15:23:00

Vezess, kövess, vagy állj félre!

2004 év vége a hajós körökben hideg helyett meleget hozott; napirendre került ugyanis, hogy az egykori közép-dunai vontatósorozat egyik utolsó tagját (a másik a SZOMBATHELY) feldarabolják, bili, kiskanál lesz belőle Dunaújvárosban.
A téma felforrósította a közéletet, és néhány ember úgy gondolta, hogy talán lehet kezdeni valamit ezzel az öreg hajóval, így megvásárolták, majd felmérték a munkákat. Nem volt kevés.
2005. január 30.-án találkozót hívtak össze a hajó fedélzetére, átnézni, mit kell tenni, és mit lehet tenni.
Volt vagy mínusz 19 fok odakinn, mégis, egy nagy csoport fényképezkedett az orrban, az épp arra járó vízirendészet nem kis megrökönyödésére. Meg tudtuk érteni őket, elvégre januárban, mínusz sok fokban igazán nem ritka látvány egy rozsdás ócskavason fényképezkedő csoport, mondhatni megszokott.
A hajó elsőre is, másodjára is, sőt, harmadjára is siralmas állapotban volt, de rettenthetetlen csapatunk nem ismert lehetetlen. Volt, aki szinte naponta ingázott Bajára, volt, aki egyenesen odaköltözött egy időre, és volt, aki minden szabadidejét ott töltötte. Legnagyobb és legsürgősebb munka a fűtés helyreállítása volt. Ahogy melegedett a hajó, úgy kezdett el itt is, ott is csöpögni, csorogni, folyni, bugyogni a víz.
Kiderült, hogy egy villanyszerelő víztelenítette a hajót, egy részét megtalálta a leeresztő csavaroknak, egy részét viszont nem. Szét volt fagyva a komplett fűtőrendszer, emiatt aztán heveny burkolateltávolítást kellett folyamatba tenni sok esetben, néha az ágyak lebontásával egyetemben.
A gépészek folyamatosan buherálták a gépeket, mindent szét kellett szedni, mindent át kellett nézni, de a gépek megadták magukat, és előbb a bal, majd a jobb főgép indult be, mennyei csühögéssel, melyet a mobiltelefonok közvetítettek azoknak, akik nem lehetettek jelen..
Igazi öröm volt, ez, sok, és kemény munka eredménye, hideg vaslemezen fekvésé, elejtett szerszámé, hideg fenékvízbe nyúlkálásé, sok száz kilométeren át vezetésé, hófúváson átverekedésé, karizmok merevedéséé, jégen csúszkálásé, de ez nem számított, örültek, örültünk, mert kézzel fogható közelségbe került egy újabb öreg hajó megmentése, hiszen a gép, a hajó szíve dobogott immár.
Megvolt a próbaút is, kalandos körülmények között, és lassan körvonalazódott, hogy március elején el lehet vinni a hajót Budapestre, hogy nyugodtabb körülmények között lehessen befejezni a felújítást.
Március 13.-ára tűzték ki a nagy eseményt, előző nap találkoztunk a „tetthelyen”. Utolsó pillanatra is jutott még munka, nem is kevés, hajnali 3-kor elértünk oda, hogy langyosodni kezdett a radiátor. Hajnalban hó esett, de ragyogó reggelre ébredtünk. Az INOTA, a nap másik szereplője pontosan érkezett, a manőver gyorsan lezajlott, és máris úton voltunk.
Gyönyörű nap volt, a nap szépen sütött, és úton voltunk!!! Igaz, mellévettben, de úton! Egy saját géppel, de úton voltunk Budapestre.
Az út eseménytelenül telt, kivéve, hogy Paks után beindították a jobb főgépet, amely tiltakozásul jókora füstpamacsot köpött az égre, valamit a konyhai főzőzsámoly nagy pukkanással megadta magát.
Este érkeztünk Csepelre, a Szabadkikötőbe, ahova puhán, szinte gyengéden vitte be CS.D hajóvezető az öreg vasat, és óvatosan kikötött vele.

A történet folytatódik…..