Jump to content

GYÖRÖKöztünk....

JG
2012-09-08 23:00:00

Megszokottan és természetesen jókedvben, élményekben gazdagon zajlott le az MHE őszi, balatoni kirándulása, mely egyúttal a GYÖRÖK MS egyik utolsó útja volt.

Valamikor, a szépséges virágzó tavaszon hallottuk, hogy Berkes Tamás tagtársunk jó, - a BH Zrt. által a marketingjében is felhasznált - fényképeiért jutalomutat nyert, melyet nem szeretne egyedül tölteni egy balatoni hajón. A Balatoni Szakcsoport hamar összerakta a nagyszerű programot: a jutalom mellé még béreljük ki egy kis időre a GYÖRÖK vizibuszt, az utolsó CSEPEL motoros, levegős irányváltós hajót, s tegyünk egy szép utat Fonyód-Szigliget-Badacsony-Fonyód között. A balatoni hajós kollégák is szeretik a jót, értik az igényünket, jó a kollegalitás, hamar megszületik hát az alku: a hajózást kibővítve belevesszük a programba Balatonmáriafürdőt is.
Személyes vallomásom - na jó, erre persze nem vagyok büszke -, hogy a Balatonon Badacsonytól nyugatra ma hajóztam először. Szeretem a Balatont, de kicsi, magát összehúzó, tanulni vágyó, figyelő apró gyerek vagyok a balatoni tagtársak között. S ma sorra bebizonyult, milyen jók a hajózást, programozást illető észrevételeik, mennyire igazuk van.
A nap számomra egy szepezdi panorámával kezdődik. (Na jó, nem is, a nap 0 órakor kezdődött, ugyanezzel a panorámával, csak akkor álomszerűen ezüstös színnel csillogott az egész tó, de sajnos ezt fényképen visszaadni nem tudom.)

Fonyódra átérve Géza kiosztja az erre az alkalomra készült pólókat, a csapat nagy része ettől kezdve ebben pompázik. Elhagyjuk a fonyódi kikötőt (itt is először jártam), majd nekivágunk a nap leghosszabb hajózásának Balatonmáriafürdőre. Hajóutunk elején a személyzet - kérésünkre - felvonja a vezérpálcára az egyesületi lobogót.

Balatonmáriafürdőn két "dolgunk" akad. Egyrészt bevesszük Zoli (alias Z.Z.) barátunkat, aki nagy filmes mesterként szerette volna rendre kívülről is fimezni szépséges hajónkat, másrészt szakmai izgalmat terveztünk a máriafürdői rundó képében. Ebbe a kikötőbe ugyanis csak a kisebb, kétgépes hajók (magyarán a váci vizibuszok) járnak be, mert olyan szűk a hely, amely nem más, mint a Nyugati-Övcsatorna torkolata, s melynek kijáratában jól "meghúzzuk a vizet".

 

 

Innen a Balaton legjobb, leghíresebb borvidéke felé fordulunk, előre kóstolgatva a vulkanikus kőzetek nedűit. A hajón van  csodálatos családjával, 2*2 aranyos, szép gyermekkel (igen, két ikerpárról van szó) Cs.Csaba barátunk is. Olyan örömmel nézem őket, olyan szeretnivalóan természetesek, és a gyerekek már most szeretik a hajózást! Zalánka korábban jégtörőzött is velünk, de a 3 lányka most először szédítette meg nem is oly kérges szívünket.

Szigliget, a bájos, váráról, művész- és írótelepeiről híres falvacska a célunk. Útközben integetünk Balatongyöröknek, hajónk névadó településének, ahová már nagy eséllyel sosem fog menni hajónk. Csevegünk arról, talán érdemes lett volna valamiféle györöki búcsút szervezni a GYÖRÖK-nek, de tudjuk, sajnos az ilyen érzelmi megnyilvánulások jobbára csak a hajóbolondokra hatnak, a "külsősök" sokszor nem is értik, mekkora dolog, ha egy hajó 49 év balatoni szolgálat után búcsúzik, reménykedve a más vizeken való továbbszolgálásban.

A várat már mindenki többször is megjárta, így Szigligeten a program roppant egyszerű és nagyon kellemes: fröccs, sült hal, pacal, strand, évadzáró fürdőzés szeretett tavunk selymes vizében. Brrrr: ez a 44 centis siófoki vízszint azért zavaróan kicsi, a belső bójánál is bőven leér a lábam az iszapba.

Következő úticélunk Badacsony, ahol - minő véletlen :) - épp most vannak a bornapok. A Balaton egyik legfontosabb kikötőjéhez közeledve hatalmas forgalmat tapasztalunk. (Ja kérem, jókor, jó helyen, ugye? :) ) Az AKALI indul a K járatban Keszthelyre, a HÉVÍZ a G-ben Lellére, a BADACSONY az F járatban Fonyódra, míg az AQUA PANNONIA sétát csinál. S persze érkezik a GYÖRÖK, velünk, különjáratban,


Útközben megtekintjük a gépházat is, a CSEPEL motorok nem maradhatnak ki élvezkedésünkből.

Ehh, Badacsonyba érve levert vagyok. Rövid volt az éj, sok a délelőtti bor, kevés a szigligeti strandolás. Nehezen indul a bornapozás. A színpadon ügyesek a gyermekek, de a gyógyírt a Zoltika által javasolt ürmös bor jelenti, külkönösen a györökös háttérrel.

Tudja a kedves olvasó, honnan származnak az ürmös borok? Természetesen a legősibb magyar borvidékről, a Szerémségből. (A Szerémség a történelmi Magyarország Duna és Száva közötti része, más értelmezésben a a Duna déli partja, ez tágabb értelemben a Száván - azaz a mai Belgrádon - túl is terjed, egészen Szendrőig [a szerb nevének tessék utánanézni!].) Itt van Karlóca, az 1699. évi nagyhatalmi békekötés színhelye (ennek súlya az I. világháborút lezáró Párizs-környéki békéhez mérhető, rengeteg érdekességéről majd máskor), az egykori Karom vára, ahonnan a karomi kéknyelű, zöldnyelű, a karomi rácürmös származik. Rácürmösről beszéltünk, ha a borhoz adott fűszernövények száma 16-20 közé esett, 20 felett magyar ürmösről. Ez utóbbi szerepelt előkelő és drága italként a TITANIC étlapján is, ma már csak a maradék Maradékon (ez hol van? - szintén tessék utánanézni!) csinálják. Karlócáról hordta az ürmös bort Bitó János "halászkirály", dunai hajós Feszty Árpádnak, miközben a hatalmas körképet festette, melyet ma Ópusztaszeren csodálhatunk meg.
Nos a badacsonyi, szintén kíváló ürmös engem is helyre rázott, hajóorvosunkat sem kellett ezután zaklatnom utunk utolsó etapjának jókedvű eltöltéséhez mindenféle ócskább gyógymódért esedezve.
A badacsonyi kikötőben megható jelenet szemtanúi lehetünk: tudjuk, az évad végén - szép szokásként - balatoni hajós kollégáink virágcsokorral búcsúztatják a hajókat. Így tett most is az - egyébként dunai parancsnokként is szolgált - állomásfőnök. De mindnyájan tudtuk, többről van szó: vélhetően a GYÖRÖK soha többé nem jön Badacsonyba, oda, ahová 49 éven át járt. Szép és megtisztelő, hogy úgy hajóztunk el, a vezérpálcán ott volt lobogónk és a csokor is, a hajó állandó kürtszó mellett leírja a szokásos tiszteletköröket Badacsony előtt.

Giccsesen szép utunk volt Badacsonyból Fonyódra. Kattogtak a fényképezőgépek, egyesületünk "váci szekciójának" képviselői különösen élvezték szülővárosuk hajóján a naplementét. A györökös pólóba öltözött Balu kapitánynak, a balatoni hajózás méltó reklámarcának (és ismét Z.Z. tagtársunknak) hála, kívülről, a CALYPSO motorosról is készülhettek györökös képek, melyek idővel itt, ezen az oldalon lesznek láthatóak.

Fonyódon köszönetet mondtunk Berkes Tamás tagtársunknak, a GYÖRÖK kedves személyzetének, valamint a kirándulás szervezésében dolgozó tagtársaknak. És már tervezni kezdtük jövő évi balatoni kirándulásunkat.
Reméljük, hogy a GYÖRÖK motoros - a tulajdonos önkormányzatok döntése alapján - csak a balatoni pályafutását fejezi be, s valamely más vízterületen, a Dunán, a Tiszán, vagy éppen egy cseh víztározón még utazhatunk vele.

GYÖRÖKöztünk, gyere közénk!
VISZONTLÁTÁSRA!

Zórád Zoltán tagtársunk videója itt!

Fotóalbum, tagtársaink fényképeiből itt!

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page