Jump to content

FHS (" Történelmi Hajók Barátai ") találkozó Passauban

2006-08-21 15:47:00

Egyesületünk tagjai a SOPRON vontatóval utaztak a passaui öreg hajó találkozóra.

2006. augusztus 21 - szeptember 12.: FHS találkozó Passauban

Az osztrák Freunde Historischer Schiffe ("Történelmi Hajók Barátai"FHS) egyesület évente rendezi meg a tagjainak tulajdonát képező muzeális hajók egyhetes találkozóját a Duna különböző szakaszain, általában augusztus végén. 2005-ben a túra vége Budapesten volt, amikor a résztvevőket az MHE egy városnéző buszkiránduláson vendégül is látta. 2006-ban a találkozó Passau és Korneuburg között zajlott, amin Magyarországról részt vettek a SOPRON és INOTA vontatók is, a SOPRON személyzetében erős egyesületi részvétellel, a kapitánytól a konyhalányokig.

Aaugusztus 20. 
Az út az augusztus 20-i víziparádé eseményeivel kezdődött. A SOPRON reggel Óbudán vontába vette a KASSÁ-t, amit a víziparádé során ünnepélyesen újból a DEBRECEN névre kereszteltek. Az Egyesület számos tagja a TATABÁNYA, néhány további tagja pedig az egyik aknásznaszád fedélzetén teljesített ezen a napon szolgálatot. A parádé végén a SOPRON egy szép manőverrel megfordította a DEBRECEN-t, amelyet aztán egy a tűzijáték alatti rendezvény kedvéért orral völgynek az Akadémia mellett kötöttünk ki. Ezután a SOPRON irányt vett a Garam utcához, ahol a tűzijáték néhány szervezője és számos petárda hajózott be. Az esti tűzijáték során az egyik kilövési hely a SOPRON lett volna – ha az emlékezetes vihar el nem mosta volna. A hajó a vihart szerencsésen átvészelte; nem úgy a DEBRECEN, ahol a rendezvényt szétzavarta az özönvízszerű eső.

Augusztus 21-én
a SOPRON a kora reggeli órákban Óbudáról visszament a DEBRECEN-ért, amit egy a Parlament előtti manőverrel fordítottunk ismét folyásirányba, majd vittünk vissza Óbudára. A személyzet és az utasok ellátmányának behajózása és némi kikötőrendezés után a kora délutáni órákban indultunk Komáromba, az INOTÁ-val való találkozóra. Egy rövid váci megálló után a Dunakanyarban egyik tagtársunk motorcsónakról körbefényképezte a SOPRON-t. Éjfél körül értünk Komáromba, ahol még a TESCO-ban próbáltuk – sikertelenül – kiegészíteni a hajó hiányzó élelmiszer-készleteit.

Augusztus 22-én
kora hajnalban, még szinte sötétben jobbról mellénk kötött az INOTA, és a két öreg vontató a kilépési formaságok elintézése után mellévett alakzatban indult meg 460 km-es útjára. Komáromtól utasként már velünk jött az FHS néhány tagja. Reggel a bősi alvízcsatorna bejárata felett elhaladtunk a leégett OLTENIŢA roncsai mellett, majd behajóztunk az első, az 1820. folyamkilométernél lévő bősi zsilipbe. Pozsonyban láttuk a Pozsony és Bécs között közlekedő TWIN CITY LINER gyorshajót. Hainburgban kora délután újabb utasokat vettünk fel. Az éjszakát a Freudenau-i zsilip alatt, partfalhoz kötve töltöttük.

Augusztus 23-án 
reggel 6-kor indulva először a Freudenau-i zsilipbe (1921 fkm) hajóztunk be. Itt a két vontató már külön haladt, így innentől az INOTA folyamatos témát mutatott a SOPRON spottereinek. Bécsen áthajózva számos érdekes hajóval találkoztunk; nem sokkal Bécs felett pedig a felső szakaszon sűrűn előforduló köteles kompok közül az elsővel. A Greifenstein-i zsilip (1949,2 fkm) abszolválása után kora délután rövidesen megérkeztünk Muckendorfba, ahol a két vontató falunapon vett részt. Ennek keretében sétahajózásra vittük a helyi érdeklődőket, majd a parton a helyi sört és wurstot tesztelve késő estig barátkoztunk a helyiekkel. 

Augusztus 24-én
ismét hajnalban indultunk. Az INOTA innentől mellévéve hozta magával a MUCKENDORF magányachtot. Pár kilométerrel Muckendorf felett Tullnban elhaladtunk a STADT WIEN mellett, amellyel az előző őszön egyesületi kirándulást tettünk a Wachauban. Áthajóztunk az Altenwörth-i zsilipen (1980,4 fkm); elhajóztunk a megépített, de át nem adott Zwentendorf-i atomerőmű, majd később a LINZ toló által majdnem ledöntött Krems-i vasúti híd mellett. Krems fölött beértünk a Felső-Duna egyik legszebb szakaszába, a Wachau-ba. Melknél (2037,9) és Ybbs-Persenbeug-nál (2060,4) újabb zsilipelés következett. Struden fölött a Wört-sziget oldalában a 2077 fkm-nél a Felső-Dunára a duzzasztás előtti időkre emlékeztető módon parti fényjelek alapján le kellett várnunk, amíg a völgymenő NOSICE elhaladt tolatmányával. Grein felett a Wallsee zsilipbe (2095,6) már erős szürkületben érkeztünk. Az éjszakát nem sokkal a Mauthausen-i híd alatt, az 2110 fkm. magasságában horgonyon töltöttük.

Augusztus 25-én
kora reggel abszolváltuk az Abwinden-i zsilipet (2119,6), majd nagy hajótakarításba kezdtünk. Linzben néhány utasunk kiszállt. A Linz-i ipartelepek után ismét egyre szebb szakaszokon haladtunk. Az Ottensheim-i zsilipnél (2146,9 fkm) még borús és ködös volt az idő, de Aschach-nál (2162,7 fkm) már ragyogott a napsütés. Innentől mindenki a fedélzeten volt a Schlögen-i hajlatok környékén nézni és fényképezni. (Schlögen-nél a Duna két szűk, egymásba fordított hajtűkanyart tesz; van olyan szakasz, ahol két kilométer távolságon belül három Duna-ág halad párhuzamosan.) Engelhartszell felett haladtunk át utolsó zsilipünkön, a Jochenstein-in, ahol a SOPRON szúrósszemű fedélzetmestere vödörrel és slaggal avatta fel a felső szakasz mit sem sejtő újoncait. Kora délután érkeztünk célállomásunkra, Passau-ba, ahol a belvárosban a partfalhoz kötöttünk ki. Passau-ban többen is beszálltak a SOPRON-ra, főleg az FHS magyar tagjai. Este szabad program volt a városban.

Augusztus 26-án szombaton 
nem hajnalban indultunk. Délelőtt szabad program volt városnézéssel, kora délután pedig átálltunk a kereskedelmi kikötőbe. Itt gyülekeztek az öreghajós-találkozó résztvevő hajói, majd lobogódíszben völgy- és hegymenetben is végigvonultunk a városon. A hajófelvonulás végén ismét a kereskedelmi kikötőbe mentünk, ahonnan egy helyi személyhajó vitt minket vissza a belvárosba a Rathausba a polgármesteri fogadásra. A visszaútra már nem állt hajó a rendelkezésünkre, így volt mód leleményességünk kipróbálására.

Augusztus 27-én vasárnap 
délelőtt indult meg völgynek az öreghajós menet. Előbb még vizet vettünk Passauban, majd az időjárás változékonyságát csodálhattuk meg: úgy általában gyönyörűen sütött a nap, de a Jochenstein-i zsilipnél és az Engelhartszell-i kikötésnél is sikerült bőrig ázni. („Manőveridő” – mondaná Csaba bácsi.) Az Engelhartszell-i nyílt délelőtt után Niederranna-ig hajóztunk, ahol a két nagy vontató horgonyt dobott, az öreg hajók ünnepélyes felvonulást tartottak, a helyi vizisízők pedig alakzatban szlalomoztak a hajók között. Szikrázó napsütésben hajóztunk Schlögen-ig, ahol egy újabb heves zápor alatt sikerült kikötnünk.

Az augusztus 28-tól
következő folytatást majd olyan írja meg, akinek nem kellett hétfő reggelre hazaérnie Budapestre a munkahelyére.

Képek: Galéria 1Galéria 2Galéria 3Galéria 4Galéria 5Galéria 6Galéria 7

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page