Vissza

A Soproni-csata, avagy egy hajó nevének különös története.

2014-08-07 21:51:00

Cseke Bence tagtársunk elmélkedése egy névadás kapcsán.

Sokszor egy hajó neve messze nem könnyen elindítható történetből jut el a kiteljesedésig és nem kevésszer a sors véletlenjei teszik a név után kutató embert olyan helyzetek elé, amin maga is meglepődik.

Persze az élet olyan-amilyen, s az Élet rendszerint szembehozza a keresőknek a választ. Csak kell hozzá türelem és felismerés, ha már a dokumentumok nem segítenek.

Ez a történet is messziről indul…

Mint az ismert, 1949-ben megalapult Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetem, melynek indulása együtt járt a Gépészmérnöki Kar megalapításával és a cél az volt, hogy a rendkívül erős egyetemi diákélettel rendelkező sok-sok néven átesett egykori Selemcbányai M. Kir. Bánya-, Kohó és Erdőmérnöki Főiskolát, legutóbb József Nádor M. Kir. Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetememet szétverjék, ugyanis sem az egyetemi diákság, sem a tanári kar nem volt hajlandó még a fellépő kommunista terror hatására sem behódolni a hatalomnak.

A döntés gyors volt, ugyanakkor nem volt teljesen az élettől elrugaszkodott, mivel Miskolc már akkor is ipari fellegvár volt.

Ugyanakkor minden nem ment egyből.

1951-ig átköltöztették teljesen a Kohómérnöki Kart, a Bányamérnöki Kar azonban nehezebb dió volt, ugyanis az első két tanévet követően a többi hármat a diákok Miskolcról visszajőve folytatták Sopronban, magyarán a szakmai tantárgyak és oktatóik nem költöztek át.

Ezt borította fel az 1956-os Forradalom és Szabadságharc, de talán találóbb a függetlenségi háború, még ha oly kevés ideig is tartott.

1956-ban a forradalom után a megtorlások elől menekülve elhagyta Sopront az Erdőmérnöki Kar diákságának java (~85%) és az aktív oktatói állomány közel fele is, de elhagyta az 1949-óta osztott helyszínű képzésben levő Bányamérnöki Kar tekintélyes hallgatósága is, akik már harmad-negyed-ötöd éves hallgatóként tanulmányaikat Sopronban töltötték.

Az erdészek kis hányada visszajött, a többiek kevés lemorzsolódással jórészt mind Kanadába, Vancouverbe mentek, és ott alakították meg az Erdőmérnöki Fakultást.

1990-ig itthon az elhallgatás és a róluk szóló folyamatos hazudozás volt a sorsuk.

1990-ben sokan hazajöttek, ennek állítottak emléket a B-épület aulájában látható faragvánnyal, melynek volt egy kis magyarázó táblája is, arról hogy ez milyen fából készült, ahol 1 cm 27-28 évgyűrűt jelent és mit jelentenek a felvésett szimbólumok.

Visszajövetelük emlékét őrzi az a faragvány alatt álló kis márványtábla, melyen az alábbi vers áll:

"Elmentek, de el nem szakadtak

Kanadában is Magyarok maradtak.

Kik meggyőztek egy messzi világot,

ma sem mások: Soproni Diákok.

Az ősi otthont, az Akadémiát

Szívből köszöntik: Vivát! Vivát! Vivát"

Nem volt könnyebb a sorsa a Bányamérnöki Kar hallgatóságának, azonban ők erősen szétforgácsolódtak és Sopronban nagyon kevesen maradtak csak meg.

1957 tavaszán megszületett a döntés: Többet Miskolcról bányamérnöki karos hallgató már nem jön át Sopronba, mindenki marad Miskolcon.

Így értelemszerűen 1959-ben végeztek az utolsó bányászhallgatók.

S itt térek át a másik részre – egy hajó nevére.

sop2

A Sopron vontatóhajó, amely sokáig a MAHART teherflottájának büszkesége, amolyan "zászlóshajója" volt. 1960-ban bocsátották vízre és feladata az volt, hogy az Al-Dunán a Vaskapu zuhatagain átsegítse a magyar teherhajókat. Erős és nagyszerű hajó. Hozzá kell tenni a hajó ma is működik, és megvan a Zoltán Alapítvány kezelésében, Neszmélyi állomáshellyel.

Szerencsére sokszor volt alkalmam hajózni a Sopronon, de mindig is foglalkoztatott, hogy miért is nevezték el ezt a hajót így, mikor a jellemző névadásként ebben az időszakban földrajzi nevek, így folyókról, hegységekről vagy Duna-menti településekről, vagy jelentősebb szocialista ipari fellegvárakról - pl. Ózd, Miskolc, Tatabánya, Kaposvár, Kecskemét - történt, de Sopron egyik kategóriába sem tartozott bele.

Sokáig kerestem a választ, de sehol nem találtam sem forrást, sem adatot.

A hajó építését 1958-ban határozták el és 1959 tavaszán kész volt a terve, amit a Tervtanács jóváhagyott. A hajó építési munkálatai, amelyek a gerincfektetéssel indultak még 1959 tavaszának végén kezdődtek a MAHART Újpesti Hajójavító Üzemében, de ekkor a hajó még csak tervszám néven futott. S egyszer csak 1959 nyarán már a tervlapokon, a számomra előkerült dokumentumokon, fényképeken már Sopron a hajó neve.

Továbbra is kerestem a választ, míg a hajó egyszer hosszabb időt töltött Újpesten a hajójavítóban és közben beszélgettem ott lévő öreg szakikkal (2004-2005 tele).

Egyszer rákérdeztem, hogy nem tudják-e véletlenül, mégis miért nevezték el így a hajót? Mire az egyik öreg szaki – kinek a nevét nem tudom és félek már nem is él – elmerengett, majd megszólalt.

- Valami Soproni-csata megnyeréséről beszélt talán az egyik vezető mérnök, a fene se tudja...

S ekkor bennem valami átütő erővel tört fel a felismerés, hogy Soproni-csata, melyet abban a korban „vívtak” csak egy lehetett.

1959-ben az utolsó soproni bányamérnökök végzését követően Kádár János az MSZMP-KB ülésén bejelentette, hogy:

- Elvtársak! A Soproni-csatát megnyertük!

S bár tényszerű adatokkal száz százalékosan nem igazolható, de ismerve a kort, az emberek jellemét, nyilvánvalóan egy-két magát fontosnak érző „pártfunkci” meg egy két tudatlan ember nyomulásának, balfácánságank és a párt hathatós embereinek épp aktuális érdektelensége miatt a hajóra ráragadt a név Sopron, s ha már ráragadt, ott is maradt.

Alighanem ez a hajó nevének pontos története.

sop1