Szent hely, a haza egy darabja
Végleges helyére - a Parlament elé - került a Lajta múzeumhajó.
A Lajta (Leitha) az Osztrák-Magyar Monarchia legrégebbi, úszóképes hadihajója, amelyet 1871-ben állítottak hadrendbe. A Dunán ringatózó hajó típusát az amerikai polgárháború ideje alatt fejlesztették ki, s innen terjedt el világszerte. Napjainkra már csak kilenc darab maradt fenn az egész világon.
„Hajó, ami a haza védelmében hordozta legénységét, fegyver, ami jó szolgálatot tett harcban. Hősök vérével öntözött csatatér, amelyen matrózaink találkoztak a sorsukkal. Szent hely, a haza egy darabja” – idézte fel a hajó múltját Hende Csaba. Köszöntőjét követően a honvédelmi miniszter szalagátvágással megnyitotta a kiállítást. A tatlobogó ünnepélyes felvonása után pedig emlékkoszorú vízre bocsátásával tisztelegtek a hadihajó első áldozata előtt: Huj János tengerész 1914. augusztus 12-én vesztette életét. Miután végigharcolta az első világháborút, a Lajta monitor 1919-ben részt vett a tanácsköztársasági harcokban is. A trianoni békeszerződés után fegyverzet nélkül alkalmazhatták, így 1921-től kezdve kotróhajóként úszott a Dunán.
Az ünnepi megnyitó után a Lajta Monitor Múzeumhajó szabadon látogatható az Országház tövében.
Fotó: Galovtsik Gábor Az eredeti cikk itt érhető el!
A megnyitóra Egyesületünk elnöke is meghívót kapott.
Belépés
Mai vízállások:
Duna | Vízállás [cm] |
---|---|
Budapest | 229 |
Dunaföldvár | -27 |
Mohács | 266 |
Tisza | Vízállás [cm] |
---|---|
Tokaj | 487 |
Tiszalök-alsó | 75 |
Szeged | 231 |
Balaton | Vízállás [cm] |
---|---|
Balaton átlag | 120 |