Forgalmi változás
Augusztus 29-étől a Várkert Bazárnál is megállnak a budapesti BKV hajók
2014. augusztus 29-én, pénteken 14:00-tól a D11-es és a D12-es, majd 30-ától, szombattól a csak hétvégenként közlekedő D13-as hajók is megállnak a BKK új, Várkert Bazár kikötőjében. Az új hajókikötő átadása a Budavári Önkormányzat Budai Vár és környéke közlekedésének fejlesztésére irányuló projektjének keretében történik, amelynek kapcsán befejeződik a Várkert Bazár alatti mélygarázs építése, valamint átadják a felújított Lánchíd utcát is. Az Újpest, illetve Rómaifürdő felé haladó hajók a Petőfi tér (Erzsébet híd) kikötő után és a Batthyány tér M+H előtt, míg a Haller utca felé közlekedők a Batthyány tér M+H után és a Petőfi tér (Erzsébet híd) előtt kötnek ki a Várkert Bazárnál. Az átadási ünnepség miatt pénteken déltől az utolsó járatindulásig villamospótló busz jár a 19-es vonalon a Szent Gellért tér M és a Batthyány tér M+H között, valamint a 41-es villamos teljes vonalán.
A D11-es és a D12-es hajók augusztus 29-én, pénteken 14:00-től, a csak hétvégenként közlekedő D13-as hajók pedig augusztus 30-án, szombaton az első indulástól kötnek ki Budapest új, Várkert Bazár hajókikötőjében. Az Újpest felé haladó D11-es, valamint a Rómaifürdő irányába közlekedő D12-es és D13-as hajó a Petőfi tér (Erzsébet híd) kikötő után érintik a Várkert Bazárt, míg a Haller utca felé a Szent Gellért tér után kötnek ki itt a hajók. A D11-es, a D12-es és a D13-as járatok menetideje az új kikötő bevezetésével nem változik.
További változás hajójárataink közlekedésében, hogy az utasforgalom adott évszakhoz igazodó változása miatt szeptember 1-jétől, hétfőtől tavaszi-őszi idénymenetrend lesz érvényben a D11-es, a D12-es és a D13-as hajójáraton.Lényeges változás, hogy a D12-es járat napközben nem közlekedik, csak reggel, délután és este. Ezen felül változnak a hajók indulási időpontjai is: hétköznap az utolsó, teljes vonalon közlekedő járat Újpest felől 19:00-kor indul, míg a Haller utca felől 18:05-kor. A csak hétvégenként járó D13-as hajó indulási időpontjai is változnak, és a járat rövidebb üzemidővel járja a Dunát: a Rómaifürdő felé az utolsó, teljes vonalon végighaladó hajó 17:05-kor indul, míg a Haller utca felé 17:00-kor.
Belépés
Mai vízállások:
Duna | Vízállás [cm] |
---|---|
Budapest | 229 |
Dunaföldvár | -27 |
Mohács | 266 |
Tisza | Vízállás [cm] |
---|---|
Tokaj | 487 |
Tiszalök-alsó | 75 |
Szeged | 231 |
Balaton | Vízállás [cm] |
---|---|
Balaton átlag | 120 |