Jump to content

A Bodrog monitor - 100 évvel később

www.facebook.com
2014-12-16 09:38:00

A Bodrog monitor állapotának felmérése.

bod1

bod2

2014. december 10-én járt Belgrádban a budapesti Hadtörténeti Múzeum, a Miniszterelnökség és a régi hajók restaurálására létrehozott Zoltán alapítvány képviselőiből álló szakértői csapat, hogy felmérje a Bodrog állapotát, hogy vajon helyre lehetne-e még állítani? Ennek a hajóosztálynak egy másik képviselője, a Lajta restaurált állapotában Budapesten a Parlament elé van kikötve és turisták számára látogatható.

Belgrádban tárgyalások voltak az illetékes szerb minisztérium képviselőivel, majd a délután folyamán következett a műszeres felmérés Ada Hujánál, ahol a hajó már évek óta kikötve áll. E felmérések alapján a magyar fél tesz majd rövidesen javaslatot arra, hogy a Bodrogot magyar-szerb együttműködés keretében hogyan állítsák helyre. A hajó végső állapotában feltehetőleg Belgrádnál lesz kikötve és látogatható lesz bárki által.

Magáról a Bodrogról és viszontagságos sorsáról számos érdekes anyag olvasható a világhálón. Szerb lapforrások szerint ez a hajó volt az, amelynek Belgrádra leadott ágyútüze 1914. július 28-án megkezdte az I. Világháborút.

(Fotók: Váradi Emil, Belgrádi Nagykövetség)

bod3

bod4

bod5

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page