Jump to content

Új vezérigazgató a balatoni hajózásnál

2015-05-27 15:21:00

A 2014-es nyereséges, sikeres év után leváltották a vezérigazgatót, s helyére Kollár Józsefet választotta meg kedden a Balatoni Hajózási Zrt. közgyűlése.

Minden tulajdonos a részvényhányadának megfelelő szavazati joggal bír, ennek megfelelően 99,65 százalék volt az igenek aránya a vezérigazgató-választás során, 0,35 százaléknyi voks (azaz feltehetően egyetlen, ekkora tulajdoni hányaddal bíró település képviselőjének szavazata) került a „nem” rubrikába.

A siófoki tisztújító közgyűlésen minden más szavazásnál, így a tisztségviselők megválasztásakor is 100 százalékos volt az egyetértés, egy kivétellel: Balázs Árpád korábbi siófoki polgármestert 68,7 százaléknyi vokssal választották be a társaság igazgatóságába.
A múlt héten el sem kezdődhetett a hajózási társaság közgyűlése. Több polgármester már az előzetes egyeztetésről feldúltan távozott, nem értve egyet a 44 százalékos tulajdoni hányaddal bíró Siófok előre nem egyeztetett személyi javaslataival, de közgyűlést amiatt sem lehetett akkor tartani, mert a tulajdonos települések képviselői nem vittek magukkal a részvényhányadukat igazoló okiratot. Ezúttal ezt már pótolták, két kivétellel: a balatonszemesi Takács József és a balatonlellei Kenéz István továbbra is állították, ilyen igazolásra nincsen szükség. Ennek ellenére maradhattak, szavazhattak.

Forrás: SONLINE

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page