Jump to content

77 éve történt

mno.hu
2016-04-11 12:24:00

Magyar tengerészek izgalmas életmentése az Égei-tengeren

bp4

A Magyar Királyi Duna–Tengerhajózási Részvénytársaság tulajdonában álló Budapest motoros személyzete március 24-én, a kora délelőtti órákban izgalmas életmentést végzett az alexandria-isztanbuli tengeri úton az Égei-tengeri Levitha szigettől mintegy mintegy tíz mérföldnyire. A személyzet menet közben egy deszkatákolmányon úszó embert pillantott meg. A vihartól felkorbácsolt tengeren többszöri kísérlet után sikerült a deszkatákolmányt egészen megközelíteni. Ekkor látták tisztábban, hogy a deszkákba két ember kapaszkodik. A dühöngő tengeren mentőcsónak leeresztésére gondolni sem lehetett, kötélre erősített mentőövekkel siettek tehát a hajótöröttek segítségére, akik közül azonban az egyik a vihartól s a hidegtől már annyira elgyengült, hogy nem tudott a mentőövbe kapaszkodni és egy hatalmas hullámban eltűnt a mentők szeme elől. A másik embert csaknem teljesen eszméletlenül emelték a hajóra.

bp3

A megmentett ember néhány órai ápolás után magához tért és előadta, hogy a neve Christos Malachias, 42 éves görög tengerészkapitány, a 200 tonnás Frixos nevű kis görög gőzös parancsnoka. Pireuszból Bejrútba akartak menni, rakományuk nem volt, március 21-én tengelytörés következtében gőzösük elvesztette csavarját, a gépházba víz tódult be és a kis hajó süllyedni kezdett. Amikor már látták, hogy a hajót nem tudják megmenteni, a 18 főnyi legénységből tizennégyen csónakba szálltak, Malachias kapitány három emberével a hajón maradt az utolsó pillanatig. Midnez a hajnali órákban történt, reggel 6 órakor aztán Malachias kapitány három emberével egy hevenyészve elkészített tutajra szállt. A Frixos gőzös a következő percekben – a menekülők szeme láttára – eltűnt a habok között. A Budapest motoros délelőtt 10 óra tájban ért hozzájuk, de akkorra két embert már elmosott a tutajról a víz, a harmadik ember pedig – mint említettük – a megmentése előtti másodpercekben tűnt el. Malachias kapitány megemlítette még, hogy hogy a hajnali derengésben látta, hogy a 14 emberrel megrakott mentőcsónakot egy hullám felborította. A benne voltak sorsáról semmit sem tud. A Budapest motoros Malachias görög tengerészkapitányt Mitiléne kikötőjéig vitte és ott kiadta a görög hatósági közegeknek, akik köszönetüket nyilvánították a magyar hajó személyzetének az életmentésért.

(Magyar Nemzet, 1939. március 31., 11. oldal)

bp2

bp1

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page