Jump to content

Mostantól sokkal jobb lesz komppal átkelni a Balatonon

ilovebalaton.hu
2017-08-04 15:35:00

Özönlenek az utasok a balatoni kompokra, tenni kellett valamit. Ez lett belőle

komp1

150 millió forintos beruházással újították fel a Kossuth Lajos balatoni kompot. A Balatoni Hajózási Zrt. tavaly adta át a forgalomnak a Siófok katamaránt, valamint idén Húsvétkor a Nemzeti Regatta motorost, most a Kossuth komp felújítása is megvalósult.

A felújított komp műszakilag és külsőre is megújult. A nehéz aszfaltburkolatot modern és könnyebb, ugyanakkor jóval időtállóbb anyagra cserélték. A felépítmény és a kormányállás teljesen megújult, korszerű mosdók kerültek kialakításra a fedélzeten.

komp2

A kompokon Szántódrév és Tihanyrév között több mint 1,1 millió utas utazott tavaly, amellyel 14 éves rekord dőlt meg. 2017-ben már július 24-én elérte a BAHART a félmilliós utasszámot a kompközlekedésben, így idén is rekordszámú utasra számítanak év végéig.

Az első hét hónapban szállított gépjárművek száma meghaladja a 210 ezer darabot, míg a kerékpárok esetében ez a szám eléri a 33 500-at.

Az idén még két egyedülálló kompkoncert is lesz: augusztus 25-én délelőtt az Alma együttes ad gyerekkoncertet a különleges helyszínen, míg szeptember 16-án a Tankcsapda dübörög majd a fedélzeten.

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page