Vissza

Gyászbeszéd gyanánt

-vas-

2012-10-31 18:39:00

Egy kívülálló gondolatai a Szőke Tiszát bontása okán.

Kívülállóként is teljesen együtt érzek a sajnálkozókkal. Véleményem szerint a valóban szomorú, igazán sajnálatos dolog az, hogy a "siránkozók", "ötletgazdák", s az ilyenkor kibickedőktől fél évszázad alatt összesen annyira futotta dunai gőzhajók ügyében, hogy a "VÉRTES gs" két hengeres főgépe, a "SZABADSÁG gs" ex. Zsófia kormánykereke, s hogy a "KOSSUTH gs" egésze múzeumi tárgy lett. Persze ez is valami, több a semminél, de méltatlanul kevés ahhoz képest, amit - akárcsak részegységenként - prezentálni lehetett volna abból az aranykornak tekintett hajózási és technikatörténeti múltból...

Az egykori Mahart vezetőségének a szemléletmódja (természetesen?) pártjuk és kormányuk gondolkodását követve szinte teljesen mentes volt az amúgy végképp eltörlendő múlt értékeinek meglátására, mentésére. A 60-as évek közepén az egykori flotta "demo/protokol" egysége (SZABADSÁG) hasonló siralomházi veszteglés után került kohóba. A Mahart, mint tulajdonos - 100 %-san szakmai cég volt - nem látott (nem láthatta ?) azt az eszmei értéket, amit képviselt mind megjelenésében, mind történelmi múltjával. Igaz, ő éppen nem magyar termék volt. (Egyszer jó lenne tisztázni, hogy a MFTR igazgatósága miért látta indokoltnak pont a legdemonstratívabb egységét importból beszerezni.) Félreállítása után még hosszú hónapokig kínálgatták, vártak vevőre, valamilyen nem hulladékhasznosítóra. Nem akadt. Azonban az megint nem fér össze a józanésszel, hogy abból a gyönyörűségből az illetékes intézmény miért egyedül a kormánykerék megőrzését tartotta indokoltnak.

Az utolsó üzemben lévő MAHART-os lapátkerekű, a "PETŐFI" leállását követően a Ráday Mihály féle tv-műsor egy külön adást szentelt a közlekedés múltját akkor még felmutatni képes, többségében kallódó objektumok jövőbeli sorsáról. A vasút akkor szanaszét tárolt ilyen járművei ma mind ott ékeskednek a Füsti-ben, többük akár üzembe helyezhető állapotban. (Sőt, a Közlekedési Múzeumnál utóbb kiállított 424-es sorozat első darabját a horvátoktól vásárolták vissza. De nem egy nyereséget hozó befektetés okán!)
A gazdag hajógyártó, hajókat Dunán közlekedtető múltunkból mára meg csak a már említettek maradtak. A PETŐFI kétes körülmények miatti pusztulását követően már csak a DULÁS képviselt egy esetleges jövőbeli lehetőséget a "Megőrzés éremtáblázatá"-nak gazdagítására. De az álom szertefoszlott, pedig 30 év alatt felépülhetett volna egy koncepció, egy "projekt" azok íróasztalán, akik valóban figyelemmel kísérték (volna) a sorsát, s valóban meg akarták volna menteni, amikor még a valós esély meg volt erre. Úgy látszik egy ekkora hajóban minden tulajdonos csak és kizárólag az aranytojást tojó tyúkot óhajtotta megtalálni. Ez a mentalitás - úgy tűnik - nem csak átöröklődött az "átkosból", hanem egyre jobban kiteljesedik - hála a javak újrafelosztásának... Ugyanis a Ráday műsorban arra a felvetésre, hogy miért ne közlekedhetne továbbra is legalább egy gőzüzemű hajó, a Mahart megszólaltatott vezető beosztású (kellően kihízott) elvtársa azzal kezdte a mondókáját, hogy "a hajó az más (féle közlekedési eszköz); az egv vizijármű, ami sok-sok biztonsági követelménynek meg kell, hogy feleljen, s ami 30-40 év alatt elamortizálódik, majd leselejtezik. Miért kellene csodálkozni azon, hogy ezek a 60-70 éves gőzösök most már kikerülnek a forgalomból? Meg manapság (1981) alig lehetne fűtőt találni..."

Az adás teljes hanganyagát (akkor nem volt videomagnó) felvettem, ha valakiket érdekel, email csatolmányként hozzáférhetővé tehetem.

Ilyen szellemi állapotok közt nem csodálkozom, hogy a civil kezdeményezések legtöbbje elakad - bár a "KOSSUTH" levédése, megtartása az akkori hajósok lelkesebbjének, és talán a tv-s közzététel akkor még befolyást kelthető hatásának is köszönhetően sikerrel járt.
A riport röviden a DULÁS-t is mutatta kívűl-belül, ahogy ott díszeleg a szegedi Tisza parton. "Kérdés - tette hozzá Ráday -, hogy az új tulajdonosnak (vízmű) lesz-e később is módja az állagmegóvásra."

Amikor korábban (1979 nyárelő) ezen hajóval egy időben összegyűjtött többi selejtmény átkerült szétvágásra a Csepeli kikötőbe , megkérdeztem az egyik munkástól, hogy hová lett az "elszabadulás", sejtelmes választ kaptam: "Szegedre vitték, e g y i d ő r e megmenekült."

szt_10

Sajnos a próféta szólt belőle, bár én - teljes naivsággal - morgolódtam magamban: hogyhogy csak "egy időre"?

Azóta 30 év eltelt, s nem hangozhatott el, amiről sokan álmodoztunk: megmaradhat, hogy unokáink is láthassák...

Ismerem az itt eddig közreadott, közgazdasági törvényszerűségekre alapozott ellenérveket, a pénztelenség meghatározó következményeit. Mindezek ellenére - bár most már okafogyott az egész - azokkal tudnék szimpatizálni igazán, akik a "Támogatott-Tűrt-Tiltott" korszakban ránk-szoktatott "inkább maradjunk nyugton, abból nem lehet baj" / (mai változat: "mit miért nem lehet megcsinálni") mentalitás helyett tudnak hinni, akadályokkal áldozatok árán is megküzdeni. Ha mindig a pénzügyi nyereség ténye határozta volna meg az életünket, akkor a múzeumok anyagának többsége a bolhapiactól az aukciós házakig vándorolva magántulajdonként őrződne - vagy éppen kallódna.

A SCHÖNBRUNN idei pesti menete iránt való érdeklődés sejteti, hogy a szezonális idegenforgalommal összeszervezett budapesti (és Duna-menti) programoknak, egy kuriózum számba menően egyedülálló, kellően méretes (inkább kofás) hajótípussal lehet komoly kereslete, különösen, ha a hazai pénztárcákhoz igazodva a módszerét is követné. Persze ha a SCHÖNBRUNN ma egy klónként létezne, bizonyosan nélkülözné a 100 éves múlt varázsát - és népszerűségének mértékét.

Ami most még megmarad az utolsó kétkéményes triplex, s egyben legnagyobb gőzhajónkból, számomra inkább a Pató Pál úri mentalitás emlékműve. Tragikomikus volt, hogy 10 év tétovázás után akkor próbálkoztak ténylegesen oltalmukba venni a hajó pótolhatatlan értékeit, mikor bekövetkezett a süllyedés, amiről évek óta tudni vélhető volt, hogy be fog következni.

Nem tudtam értelmezni az illetékesek közönyét 1979-80-ban sem, amikor szintén lehetőség lett volna egy triplex gép kimentésére - kellő akarás esetén. Nem is a hazai kohászat érdekeivel kellett volna megküzdeni, hanem egy német vevővel, aki Csepelről vasúton szállíttatta el a kibontott fémeket. Ráadásul a szerkezet sokkal ékesebben, felszereltebben került vesztőhelyére.

szt_02 szt_03

szt_04 szt_04

szt_07 szt_09

Minek van egy Műszaki és közlekedési múzeum, ha nem az ilyen lehetőségek megragadására? Valószínű többen látták a müncheni "Német Múzeumot"; annak gazdái tudják, mi az értékmentés, pedig a fenntartása bizonyosan nem termel nyereséget.

Amit még "partizán akcióként" megtehettem a hajó emlékéért: felvettem a kapcsolatot a Nemzeti Filmarchívum egy munkatársával a "Fehér hajó" kisfilm menthetőségével kapcsolatban. A kópiák elég rosszak, de mind a kép, mind a hanganyag negatívja megvan, így lehetőség lesz egy majdani digitalizálásnál a jó minőség elérésére. A hajó sorsáról értesülve kaptam egy jó szándékú ígéretet, hogy igyekszik kezdeményezni a restaurálás előbbre hozatalát.
Úgy legyen, ámen.

(Köszönöm a türelmet, e témában nem elmélkedem tovább.)

M(a)ukita-ta hozzászólása a Gőzhajók, hadihajók, hajózás - Index Fórumon 2012. 10. 31.-én.