Jump to content

Sétahajó ütközött a Hajógyári szigetnek

police.hu
2017-05-01 10:07:00

Rendőrök segítettek a hajóvezetőnek és az utasoknak

A Sailor nevű hajó 38 méter hosszú és 150 fő a befogadóképessége.

sailorFoto: Kosztolicz Péter / hajoregiszter.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett bejelentés, hogy 2017. április 30-án 20 óra körül egy utasokat szállító sétahajó orral a partnak ütközött a Duna jobb partjánál, a Hajógyári szigetnél.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint, a hajóvezető az út során rosszul lett, és a hajót a nagyobb baleset elkerülése érdekében a partnak kormányozta, valamint ezzel egyidőben segélykérő jelzést küldött.

A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendőrei percek alatt megjelentek a helyszínen, a hajóvezetőt a partra vitték és átadták a mentőszolgálatnak.

A rendőrök egy másik hajóvezetőt szállítottak a helyszínre, aki a sétahajót a következő Margit híd felett található kikötőponthoz kormányozta, ahol a mentőszolgálat munkatársai már várták a sérült utasokat.

A bekövetkezett balesetben az elsődleges orvosi vélemények alapján hét utas sérült meg, akiket a mentőszolgálat munkatársai a hajóvezetővel együtt kórházba szállítottak.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page