Jump to content

Hadihajó cirkál a Balatonon

inforadio.hu
2017-05-10 10:13:00

A nyári szezonban ismét a Balatonon teljesít szolgálatot a Honvédség BAJA nevű naszádja

A Balatonon teljesít szolgálatot egész nyáron a honvédség egyik hajója, amely katasztrófavédelmi és polgári védelmi feladatokat lát majd el – mondta az InfoRádiónak Daruka Norbert százados, a Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred hadihajós alosztályának parancsnoka.

Már negyedik éve, hogy az I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred Baja nevű tűzszerész járőrhajója a hajózási szezonban a Balatonon kezdi meg a munkát.

"Ez elsősorban a kiképzés miatt fontos, ugyanis az alakulat döntően a folyamon teljesít szolgálatot, a tavi hajózás pedig teljesen más.

Az állományunknak így lehetősége van a tavi manővereket gyakorolni,

az itteni időjárási körülményeket tekintetbe venni, hiszen a Balatonon nagyobb hullámok vannak, mint a folyamokon és egészen más szabályok vonatkoznak erre a területre" – mutatott rá az alosztályparancsnok.

Másrészt – tette hozzá Daruka Norbert –

a járőrhajó részt vesz a védelmi munkálatokban is a polgári védelemmel és a rendőrséggel együttműködve.

„Ha úgy hozza a sors, akkor a civil lakosság is találkozhat a járőrhajóval. Ugyanis ha a balatoni fürdőzések során találnak különböző robbanószerkezeteket, riasztják a Magyar Honvédség tűzszerész-ügyeletét, a tűzszerész kollégákat pedig a hajó segítségével juttatjuk el az érintett területekre” - mondta el a százados.

Azt is jelezte, hogy a hajó bevonásával gyorsabb és hatékonyabb munkát tudnak végezni.

„A Baja Balatonra telepítésével az elsődleges cél az volt, hogy

legyen a helyszínen egy olyan technikai eszköz, amely riasztható és rövid időn, akár órákon belül bevethető.

Enélkül akár több napba is telhetne, hogy a tűzszerészek, a tűzszerész búvárok az adott helyszínekre jussanak és merülhessenek. A nyári hónapokban ez különösen problémákat okozhatna” - mutatott rá az alosztályparancsnok.

Elmondta, hogy 1954-ben készült a balatonföldvári hajógyárban a hajó teste, amelyet a legmodernebb eszközökkel: radarral, környezetbarát motorokkal, és különböző technikai eszközökkel szereltek fel, hogy a mai kor kihívásainak megfeleljenek. A hajó egyébként 13 méter hosszú, 10,5 tonna vízkiszorítású, és teljesen gazdaságos az üzemeltetése.

„A Baja a balatonakarattyai honvéd hadikikötő környékén fordulhat elő, de a kollégák minden közösségi rendezvényen, ahol kérik a jelenlétet, meg fognak jelenni. Így találkozhatni lehet majd velük a csopaki kikötőnél, Siófok környékén és tulajdonképpen az egész Balatonon” - mondta Daruka Norbert.

al

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page