Jump to content

Középkori hajóroncs Tahitótfalunál

MTI alapján
2012-09-12 20:49:00

Középkori, betemetett hajóroncsot azonosítottak a Dunában, Tahitótfalu határában az Argonauta Kutatócsoport búvárrégészei.

Mint Tóth János Attila búvárrégész, a csoport vezetője az MTI-nek szerdán elmondta, lakossági bejelentésre végezték a vizsgálatokat. Mint kiderült, a lelet egy lapos fenekű szállítóhajó maradványa, s úgy tűnik, hogy tíz méternél hosszabb, a szélessége pedig meghaladja a három métert. Egy év leforgása alatt ez a harmadik hajóroncs, amelyet a magyar búvárrégészek felfedeztek a Dunában. A roncsot jelenleg víz, kavics és hordalék fedi.
    "Két másik hasonló hajót is találtunk, az egyiket Ráckevénél, a másikat pedig Dunaföldvárnál. A jelek szerint mind a három középkori hajó. A tahitótfalui a legépebb és a legígéretesebb" - hangsúlyozta Tóth János Attila. Hozzátette, hogy éppen a hajóra rakódott hordalék védi a leletet a kincsvadászoktól.
    Ismertetése szerint a dunaföldvári hajó 14. századi. A tahitótfalui esetében a hajórakományból egy késő középkori, azaz 14-15. századi fazék is előkerült, így valószínűsíthető, hogy a hajó is ebből az időszakból származik.  
    "Mind a három hajó ugyanazt az építési módszert követi. Ilyen a vasszegek használata a kényes helyeken, illetve a hajófeneket az oldalfallal egyetlen fatörzsből kifaragott összekötőelem alkalmazása. Különleges technikáról van szó. Az európai folyókból tucatnyi hasonló középkori hajó került elő, a tahitótfalui, a dunaföldvári és a ráckevei leletek nemcsak Magyarországról, hanem az egész Duna-medencéből az elsők" - mutatott rá Tóth János Attila.
    Hozzátette: régészeti szempontból a tahitótfalui hajó kiemelkedik a három közül, mivel eltemetett részein leletek, jelentős megfigyelések várhatóak.
    Tájékoztatása szerint a roncs viszonylag könnyen kutatható. A következő lépés a helyszín részletes felmérése, dokumentálása lenne. A kaviccsal borított részen szondázó feltárást is javasolnak végezni.
    "A hajótest nagyobb darabján várható rakomány. A rakomány tekintetében természetesen nincsenek túlzott elvárásaink, de tekintettel arra, hogy egy ép fazekat találtunk a hajótestben, így további - a korhatározás és funkció szempontjából - fontos leletet remélünk" - fogalmazott a búvárrégész.
    A roncsok kiemelésének és különösen a konzerválásának, restaurálásnak viszont sem a pénzügyi, sem a műszaki feltételei nem adottak.    "A vízből előkerülő fatárgyak konzerválása és restaurálása sok millióba kerül, de még laboratórium sincs hozzá" - fogalmazott Tóth János Attila.

Forrás: MTI

Képek: Origo, Magyar Búvár, Búvárrégész Blog.

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page