Jump to content

Hadgyakorlat a Tiszán

MTI alapján
2012-09-14 11:35:00

Kevesebb, mint egy óra alatt építettek föl egy nagy teherbírású szalaghidat cseh és magyar katonák Szentesnél a Tiszán található vízi gyakorlótéren csütörtökön.

 

 

  A vasárnap elkezdődött kiképzés célja az volt, hogy javítsa a folyami hídépítésben résztvevő magyar és cseh állomány szakmai felkészültségét. A cseh katonák megismerték a magyar technikai eszközöket, a hídépítés fogásait, majd vegyes csoportokban hajtottak végre különböző feladatokat - közölte az alezredes.
    A csütörtöki bemutatón a katonák vízre tettek egy BMK-130-as hajót, a PMP szalaghíd összeállításához szükséges két hídkompot (pontonhídat), majd az elemeket és a hajókat hozzákapcsolták a félkész hídrészekhez. Ezt követően a hajók segítségével a helyükre szállították a hídrészeket, majd részben a folyó sodrását kihasználva összekapcsolták az elemeket. A harmincöt cseh és nyolcvan magyar katona által nem egészen egy óra alatt összeállított nagyteherbírású szalaghidon végül végighajtott egy pontonhidat szállító teherautó.


    A katonák munkáját segítette, hogy az elmúlt hónapok rendkívül aszályos időjárása miatt a normál vízállásra jellemző 200 méter helyett a két part között most kevesebb, mint 120 méternyi távolságot kellett áthidalniuk.

Kaszanyi Sándor mérnök alezredes, a kiképzés parancsnoka elmondta, a gyakorlaton a cseh hadsereg 15. műszaki dandárjának és a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc műszaki ezredének katonái vettek részt.

 

Szöveg az  MTI alapján.
Képek: MTI

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page