Jump to content

Tudomány vagy bonmot? - vélemény

JG
2012-08-23 23:30:00

Sajnos Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is elsütötte a közkeletű - ám roppant bárgyú - "bonmot"-ot, miszerint "nem a Dunát kell a hajókhoz igazítani, hanem a hajókat a Dunához".

Az általam is kiváló fizikusként tisztelt elnök úr erről a - számomra a mai napig is megfoghatatlan - Duna Stratégiával foglalkozó Duna Csúcstalálkozón beszélt. Elmondta még:
A Duna védelme összetett probléma, hiszen nemcsak a folyóra kell koncentrálni, hanem annak vízgyűjtő területére is.
Pálinkás József hozzátette: a tanácskozás fontos eredménye lenne, ha a résztvevők meg tudnának egyezni abban, hogy a jövőben minden, a Dunát érintő beruházás előtt megvizsgálják annak folyóra gyakorolt hatását.
A program tehát elsősorban ökológiai és hajózási stratégia, de természetesen ahhoz gazdasági és egyéb elemek is kapcsolódnak.
Szóba kerül például egy a Duna völgyében készülő gyorsvasút építésének terve, valamint egy oktatási együttműködés a Duna menti egyetemek között. Nagy hangsúlyt kap a Dunát kevésbé terhelő hajózás megvalósítása.
Pálinkás József hangsúlyozta: igen fontos azonban, hogy létrejön egy kutatóhálózat létrehozása, amely folyamatosan monitorozná a víz minőségét a folyó minden szakaszán, a kapott adatokat pedig úgy dokumentálná, hogy azok felhasználhatók legyenek a további munkához. (Forrás: InfoRádió)

Az elmondottakban sok-sok okos és jó dolog van. Bár a gyorsvasút és a "kevésbé terhelő hajózás" hallatán nem tudom mire gondoljak, talán egy kompra?
De a hajók "igazításánál" ne feledjük: a hajózás gazdaságossága jórészt az elszállítható árumennyiségtől függ, az pedig a hajó vízkiszorításától. Mivel a hajó hosszúsági és szélességi méreteit a már meglévő zsilipek és sok helyen maga a hajóút paraméterei korlátozzák, így azok nem növelhetők, azaz a merülés csökkentésével az ágazat válik gazdaságtalanná.
Logikusan a következő - a mai politikai közgondolkodásnak megfelelő - lehetőségek maradnak:
1. Ki kell mondani, hogy hajózni nem kell, nem szabad, mert annak több a - közvetett - káros hatása. Ebben az esetben máshogyan kell elvinni azt a sok millió tonna árut, amit most vízen visznek. (Javasolt azért az alternatív (?) szállítási módok környezetterhelését is megvizsgálni.)
2. Meg kell fizettetni a szállítások valós költségeit a többi ágazattal, főképp a közúttal, beleértve a teljes környezet- és infrastruktúra-terhelést, s akkor - úgy vélem - versenyképesek lesznek a "Dunához igazított", azaz kisebb merülésű hajók. ( Ebben az esetben érdemes volna ismét hajógyárat építenünk, mert tartósan lesz munka, s mint tudjuk, a hajógyártás komplett más iparágakat is magával tud húzni.)

Ha lehet kérni, valamelyik lehetőség mellett szülessen már döntés, s ezt a butus, mit mihez igazítani mondatot ne kelljen még sokszor meghallgatni!

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page