Jump to content

Révbe ér végre a második balatoni komp Fonyódnál

sonline.hu
2017-01-07 15:51:00

12,6 milliárd forint hazai forrásról meglévő hajóparkját újíthatja fel és új vízi járműveket vásárolhat a BHRT.

komp1

Mintegy 12,6 milliárd forint hazai forrásról született kormányhatározat, melyből a Balatoni Hajózási Zrt. meglévő hajóparkját újíthatja fel, új vízi járműveket vásárolhat, s nem utolsó sorban kiépítheti a régóta várt Badacsony és Fonyód közötti kompjáratot.

 

364 milliárd jut a balatoni fejlesztésekre

– Három fő irányra tagolható a forrás – mondta Kollár József, a Bahart vezérigazgatója. – A közforgalmú kikötők fejlesztése 2,1 milliárd forintból történhet meg, a közforgalmú hajóflotta fejlesztése pedig 4,9 milliárd forintból, mely részben a menetrendi hajók felújítását, s a hajópark megújítását jelenti. Vagyis új hajók megvásárlását is lehetővé teszi a forrás, másfelől pedig a gyorshajózás fejlesztését a Balatonon. A Szántód és Tihany között közlekedő négy komp bizonyos mértékű felújítását is meg tudjuk ebből oldani. A legnagyobb fejlesztés a kettes komp, a Fonyód és Badacsony közötti kompjárat elindítása. A program alapját egy nemrégiben napvilágot látott kormányhatározat adja, mely szerint 365,4 milliárd forintot terveznek fordítani a 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban a balatoni fejlesztésekre magyar és uniós forrásokból – idézte a Magyra Közlöny legfrissebb számát a távirati iroda csütörtökön.

Új útvonalhoz új hajók dukálnak

Kollár József elmondta: mivel a kettes kompjárat kialakítása teljesen új projekt, arra az útvonalra új kompokat vásárolnak. Ezzel együtt átalakítják a kikötőket, hogy alkalmassá váljanak a hajók fogadására. A közlekedési infrastruktúrát is hozzáigazítják. – Immár több mint egy évtizedes elképzelés az, ami most úgy tűnik, hogy lassan-lassan révbe ér. A Balatonnál jelentősen kisebb európai édesvízi tavakon is több kompjárat van, például a Bodeni-tavon vagy a Garda-tavon. Így valóban egy régi álom válhat valóra a közeljövőben. Közlekedési, turisztikai, környezetvédelmi szempontok is indokolják ezt. Nyilvánvalóan jóval hosszabb út lesz ez, mint a Szántód-Tihany közti kompjárat, hiszen a távolság is több mint a háromszorosa. Minimum 25-30 perces úttal kell majd számolni. Ám ez már inkább alkalmas arra, hogy egyúttal turisztikai attrakció is legyen. Az új kompoknak 500 fős utasfedélzete lesz. Nem csak az autók szállítására szolgál, hanem a menetrend szerinti hajózást is ellátja majd, s normál személyforgalmú hajóként is üzemel. A közlekedés és a turisztikai funkció együtt jelenik majd meg.

A határozattal eldördült a startpisztoly – Várjuk azokat az operatív végrehajtásra irányuló instrukciókat a kormány részéről, melyeket végre kell hajtanunk – mondta a vezérigazgató. – Próbálunk előkészülni ezekre. Több-kevesebb részletességgel rendelkezésünkre állnak a tervek, a hajókon és a kikötőkben végrehajtandó feladatokról. Óriási munka van előttünk, az első év bizonyosan a műszaki tervekkel és engedélyeztetésekkel fog eltelni.

 

Állandósul a kompok forgalma

– Több évtizedesek a kompok, megértek a felújításra – mondta Kollár József. – A Kossuth-kompon már elkezdtünk dolgozni, mely közel 100 millió forintos felújítás lesz. A fedélzetet cserélik és a felépítményt is felújítják.
A vezérigazgató szerint egyre inkább állandósul egy normál forgalom a kompokon. – Ez azért is igen fontos, mert sokan nem is tudták, hogy a kompok egész éven át működnek mint közútpótló szolgáltatás. Nagy hangsúlyt fektettünk arra az idén, hogy a folyamatos működést marketinggel is megtámogassuk. Ha csak nincs 8-10 centiméternél vastagabb jég, melyet már nem képes áttörni a hajó.

Télen is megtelik a fedélzet, jelenleg csak Szántódnál...

komp2

Megdőlt a rekord

Tizennégy éves rekord dőlt meg az idén a kompokon, egyszázezer utasnál is több embert szállítottak. Az örök rekord egymillió háromszázezer utas, így közel kerültek ahhoz is. De 370 ezer gépkocsit, s 67 ezer kerékpárt is szállítottak. A személyi hajózás terén is jelentős a növekedés. A tavalyi 660 ezer utashoz képest 720 ezernél is több utast vittek a menetrend szerinti- és sétahajók az idén. A gazdasági eredményekben is tükröződött a többletforgalom. A személyi hajózás árbevétele 23 százalékkal, a vitorlás hajókikötőké öt százalékkal, a kompok árbevétele pedig 13 százalékkal nőtt.

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page