Jump to content

Átadták a megújult visegrádi hajóállomást

2016-05-17 13:36:00

A 75 millió forintból nemcsak a hajóállomás épületét, de a környező területet és a három kikötőt is felújított a Mahart Passnave, jövőre pedig egy negyedik kikötőt is kialakítanak.

Sztojanovits Kristóf, a Mahart Passnave Kft. marketingvezetőjének köszöntője után a cég ügyvezető igazgatója, Spányik Gábor elmondta, hogy régióközponttá válhat a hajóállomás, mert a hajók ismét használják majd a szobi és zebegényi kikötőt is. A turisták szívesebben utaznak majd hajón a fővárosból, mivel a Budapest és Esztergom közötti út hat óráról háromra rövidül azáltal, hogy a fővárosból gyorsjáratú hajó juttatja el az utasokat Visegrádra, akik innen hagyományos turistahajóval folytathatják az útjukat.

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a folyamatos fejlesztésekre hívta fel a figyelmet, valamint arra hogy a Mahart Passnave-re fontos feladat vár a vizes világbajnokság alatt is, de azt is elmondta, hogy korszerűsíteni akarják a hajózási informatikai rendszert is, mert „sokkal több van a Dunában, mit amit kihozunk belőle”.

Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke szerint azon dolgoznak, hogy az ügyintézés gyors és rugalmas legyen, a hatóságnak a vízi közlekedés biztonságának szavatolása a feladata. Arra törekednek, hogy ne fegyelmező szerepük legyen, ugyanakkor felhívják a figyelmet a nehézségekre és a megoldások lehetőségeire.

Félegyházi András, Visegrád polgármestere az együttműködést emelte ki, hogy a térségben ez példás, Visegrád és a Dunakanyar idegenforgalma össze van kötve a Dunával, ezért "stratégiai partnerei vagyunk egymásnak, nem tudunk egymás nélkül működni, és ez az együttműködés jól működött az elmúlt években".

Forrás: Turizmus Online

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page