Jump to content

Nagy EU-támogatást kaptunk új Duna-híd építésére

napi.hu
2016-03-01 19:01:00

Már idén elkezdődhet a két Komáromot összekötő új híd építése.

hid3

Két év múlva már állhat az új komáromi híd - közölte a SITA hírügynökség, miután az Európai Bizottság az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) keretében több mint 100 millió eurós (mintegy 30 milliárd forint) támogatást hagyott jóvá az új Duna-híd megépítésére.

Szlovákia ebből 47,6 milliót, Magyarország 52,5 millió eurót kap. A projekt teljes költsége meghaladja a 117 millió eurót. Mint a pozsonyi Új Szó közölte, Martin Kóna, a Közlekedésügyi Minisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint az építkezés már idén elkezdődhet, a híd pedig várhatóan 2018-ra készülhet el.

hid2

Az aszimetrikus híd az előzetes tervek szerint egy tartóoszloppal rendelkezik majd, ebből fognak kiindulni az építményt rögzítő tartókábelek. A hídon egy kétsávos út halad majd keresztül, amelyet egyik feléről egy 1,8 méter széles járda, másik feléről pedig egy 2,5 méteres kerékpárút szegélyez majd.

Ez a híd az iskolapéldája annak, mire kell fordítani az uniós alapokat - arra, hogy a szomszédos országokat biztonságos útvonalakkal kössük össze - jelentette ki a projekttel kapcsolatban Ján Pociatek közlekedésügyi miniszter, hozzátéve: az új híd jelentősen hozzájárulhat a határokon átívelő vállalkozások és a turizmus fellendüléséhez a térségben.

A következő határon átívelő projekt célja a két Komárom kikötőinek felújítása lesz - tájékoztatott a közlekedésügyi minisztérium.

hid1

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Budapest 229
Dunaföldvár -27
Mohács 266
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 487
Tiszalök-alsó 75
Szeged 231
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 120
Top of Page