Magyar Hajózásért Egyesület

Népszabadság, 2004. március 6. - Hétvége melléklet

Amikor megkérdeztem tőlük, mi a jó abban, hogy mostanában szinte minden szabadidejükben csak takarítanak, fúrnak, faragnak, pakolnak, szerelnek, gyakran nyakig olajban, elképedve néztek rám. Aztán egyikük hirtelen a homlokára csapott, és gyanakodva visszakérdezett: Mondja, hallotta már a hangját?

- Na, adjunk neki sűrített levegőt!
- Pöffentsünk?
- Hátrában van?
- Most kapd feljebb!

A hajó gépházában percek óta mindenki izgatottan sürgölődik. Aztán hirtelen csend lesz. Már csak egyetlen kézre szegeződnek a pillantások, arra, amelyik az indítókart szép lassan emeli: Tukatakatukatakabrrrrr. A motor óvatosan beindul.

- Fantasztikus, nem? - üvölti a fülembe ekkor valaki. - Kint a vizet is kavarja ám - teszi még hozzá büszkén.

Sopron most az Árpád-híd óbudai lábához közel áll. Nem tévedés, egy nagy vontatóhajóról van ugyanis szó. Néhány hónappal ezelőtt még úgy volt, hogy lángvágóval szedik majd szét. Kis darabokra. Végül is ócskavasárban cserélt gazdát, kicsivel több mint hárommillióért. Kevesen hittek benne, hogy közel háromévi állás után még beindítható. Aztán már a csepeli "hajótemetőből" úgy húzták ki, hogy az egyik motor félig járt. Tavaly december 23-án a jobb oldali, néhány héttel később pedig már a bal oldali motor is teljes gőzzel üzemelt. Az 1960-ban épített Sopron új életre kelt.

- A Sopron teljesen magyar fejlesztésű és építésű, szegecselt, tehát nem hegesztett hajótestű vontató - magyarázza Vasanits László. - A hajdani Láng Gépgyár két nyolchengeres dízelmotorja hajtja, úgy nézze, hogy ezek ma már felbecsülhetetlen értékű, muzeális darabok.

Vasanits László eredeti szakmáját tekintve hajógépészmérnök. 1996-ig szolgált a tengeren, aztán másfelé sodorta az élet, ma már egy mikroelektronikai cégnél dolgozik. Titokban azonban arról álmodozik, hogy egyszer majd egy dunai hajó lesz az állandó otthona.

Amikor a MAHART tavaly ősszel árverésre bocsátotta vontatóflottáját, úgy érezte: itt az idő. Aztán számolni kezdett, és rájött, ha meg is veszi az egyiket, arra már nincsenek tízmilliói, hogy megfelelően felújítsa, no meg üzemben tartsa. És mit is kezdene egyedül egy ilyen monstrummal?

Régi hajóskollégája ajánlotta ekkor, hogy nézzen szét az interneten, például az Index fórumán, a "Gőzhajók, hadihajók, hajózás" topikon biztosan rábukkanhat hasonlóan megszállott társakra. Vasanits László nem sokkal később valóban itt talált maga mellé tagokat a Magyar Hajózásért Egyesület megalakítására. Azt tűzték ki célul, hogy megmentik azokat a régi hajókat, amelyek komoly értéket képviselnek. A csapat alapvetően olyan szakemberekből állt össze, akik korábban hajóztak, de később elszakadtak a víztől, meg olyan lelkes amatőrökből, akik soha nem hajóztak, de már sokat olvastak róla, és nagyon szeretnének, és persze olyanokból is, akik elsősorban úgy tekintik a régi hajókat, mint műszaki érdekességeket. Az új egyesület tagjai nagyon készültek az árverésre.

Sztankó Attila is úgy summázza pályafutását: "Életemben mindig hajóztam". Ez jó pár évvel ezelőtt még azt jelentette, hogy napközben a BKV dunai hajóinak egyikén menetrend szerint dolgozott mint hajóvezető, géptiszt, esténként pedig ugyanazon a hajón rendezvények lebonyolításában segédkezett. A rendszerváltozás komoly döntés elé állította: elhagyja a Dunát, és másba fog. Vagy pedig kivásárol egy-két hajót, és alkalmazottból vállalkozó lesz. Ez utóbbit választotta. Ma már több nagy hajó tulajdonosa, például a budai rakpart mellett álló Európáé is. A vállalkozásai, köszöni, jól működnek, kár erre több szót vesztegetni, hárítja el további kérdéseimet. Arról azonban szívesen mesél, hogy mennyire szereti a régi gőzhajókat. A tavalyi MAHART-árverést ezért ő is nagyon várta. Eltökélte, hogy a Petőfit mindenképpen megveszi.

- Úgy indultam neki, hogy lesz, ami lesz, addig emelgetem a táblámat, addig licitálok, amíg meg nem szerzem - meséli.

Sztankó Attila a Petőfi mellé végül megvásárolta a Bakonyt is. Volt ott még egy vontató, a Sopron. Ez azonban nem tűnt számára érdekesnek, hiszen nem olyan régi, "csupán" 44 éves, ráadásul azt mondták róla, hogy üzemképtelen. A Sopron végül a Maharté maradt. A sorsa eldőlni látszott, mígnem egy napon a hajózási vállalat menedzsmentje levelet kapott.

Vasanits László és társai az árverésen beleszerettek a Sopron hajóba. Megvenni nem tudták, azaz nem merték, hiszen a továbbiakról, arról például, hogy hol tárolhatnák, fogalmuk sem volt. Tisztában voltak azzal is, csak az olajcsere félmillió forintba kerülne a hajón. A festése pedig több mint tízmillió lenne, és így tovább.

Mindenesetre írtak egy levelet a Mahart vezetésének, amiben felvázolták, hogy ők mit kezdenének az öreg vontatóval. A levélnek, és annak, hogy tucatnyi férfi komolyan hisz abban, a Sopron még hadra fogható, beindítható, felújítható, persze híre ment. A magyar hajósszakma kicsi, a körök összeértek, egy szó, mint száz, a Magyar Hajózásért Egyesület végül összetalálkozott Sztankó Attilával. Az egyesület tagjai felajánlották, hogy rendbe hozzák a Sopront. Sztankó Attila pedig úgy döntött, hisz nekik, megvásárolja az öreg vontatót.

Így menekült meg a Sopron, amelynek a motorjai eddig 84 ezer órányit mentek a Dunán. A vontató egyébként korábban az Al-Dunán, a Vaskapunál teljesített szolgálatot. A Sopron fénykorában még nem voltak tolóhajók vagy önjárók, az uszályokat vontatni kellett. A Sopronnak egyébként két "testvére" is volt, az Eger és a Komárom. Az egyiket szétszedték. A másikat pedig már teljesen átalakították. A Magyar Hajózásért Egyesület tagjai az utóbbi hónapokban szinte minden szabadidejüket a Dunán, azaz a Sopronon töltötték. (Többük felesége, barátnője fenyegetőzött már válással is emiatt. Sőt az is megtörtént, hogy az egyikük felesége a munkatársnőjének panaszkodott arról, hogy a férje már megint hajótakarítással tölti a hétvégét, mire a munkatársnő elmosolyodott: csak nem a Sopronon? Így derült ki, hogy az ő barátja is a csapat tagja.)

A férfiak lelkes munkája nyomán az öreg vontató lassan visszanyeri hajóformáját. A motorok felújításához még a hajdani tervezőcsapat egyik idős tagját is sikerült előkeríteniük.

- Ha hagyjuk ezt a hajót elpusztulni, akkor vele együtt a magyar vontatóhajózás közel százéves hőskorszaka is eltűnik - mondja Jáky Gábor, az egyesület elnöke. (Senki sem akarta elvállalni ezt a tisztet, mentegetőzik, a többiek pedig szinte mind alelnökök vagy elnökhelyettesek lettek.)

Jáky Gábor végzettsége szerint hajókonstruktőr, még ott dolgozott az újpesti hajógyárban, amikor az utolsó magyar gyártású tengeri hajókat vízre bocsátották. Aztán, amikor bezárták a gyárat és plazát építettek a helyére, pénzügyi, számviteli főiskolát végzett, végül egy utazási irodánál kötött ki. A Vaskaput is felkereső csoportoknál mindig ő az idegenvezető. Eddig ez volt az egyetlen lehetősége nosztalgiázásra.

- Egyikünk sem gondolta volna, hogy egyszer még egy ilyen hajón fogunk "szolgálni" - meséli csillogó szemmel. - A Sopron igazi múzeum, a hajdani magyar motorgyártás négy saját fejlesztésű darabjából kettőt láthat működés közben ezen a vontatón.

Az egyesület tagjai között van egy olyan fiatalember is, aki 1989-ben több utat megtett a Sopronnal. Vaskovics Péter hajógépész üzemmérnökként ezen a vontatón töltötte egy hónapos szakmai gyakorlatát. Ma már neki sincs köze a hajózáshoz.

- Tizenöten dolgoztunk rajta, és felváltva "tizenkét óráztunk". Már akkor sem volt mai darab ez a hajó, de jól ment - emlékszik vissza. - Tudja, ha valakibe beleivódik a hajózás és a víz szeretete, az már soha többé nem szabadulhat ettől. Ez az érzés tartja össze a csapatunkat.

Sztankó Attila azt meséli, hogy amikor megvette a Petőfi gőzöst, és hajóskörökben elterjedt, hogy tényleg fel akarja újítani, egymás után küldték, meg hozták személyesen vissza hozzá a hajó korábban eltűnt, széthordott, mit szépítsük, ellopott eredeti darabjait és alkatrészeit. Mindenki azt kérdezgette: valójában mit akar kezdeni ezekkel a régi hajókkal. Merthogy Sztankó Attila időközben egy alapítványon keresztül hozzájutott a Zoltánhoz, amely jelenleg a legöregebb magyar hajó, továbbá a Kassához, és még egy régi hadihajót is megkapott. Ez a Sopronnal és a Bakonnyal együtt már összesen hat hajó. Az üzletember csak mosolygott azokon, akik a fejüket csóválták az esztelennek tűnő költekezésén. Ő ugyanis hisz abban - állítja -, hogy ki tudja hozni nullára ezeknek a hajóknak a fenntartását.

- Amíg a fiúk az egyesületben álmodoznak, én a földön járok - mondja. - Már pontosan tudom, hogy melyik hajónak mi lesz a feladata, ami méltó hozzá, ugyanakkor gazdaságossá teszi a létét. A Sopron például alkalmas lehet a többiek mozgatására, azaz a segítségével a régi hajókat elvihetjük a Duna bármelyik kikötőjébe egy-egy programra. A Bakonyon áprilisban például erdei táborozó gyerekek laknak majd.

A régi hajók a tervek szerint Neszmélynél kapnak állandó kikötőhelyet. Az itteni önkormányzat támogatásával igazi hajóskanzen jönne létre már ezen a nyáron. Olyan hajózási múzeum, ahol nemcsak nézelődni, de lakni, nyaralni is lehet.

Bár a Magyar Hajózásért Egyesület tagjainak is nagyon tetszik ez az ötlet, és valahol a saját célkitűzéseiket valósítja meg, mégis szomorúan vették tudomásul, hogy a Sopron heteken belül leköltözik Neszmélybe. Azt számolgatják, hogy még legalább egy évig tudnának mit javítgatni rajta, csak hát így jó, ha kéthetente egyszer lejutnak majd hozzá. Megértik persze, hogy ott nem kell fizetni a kikötőhelyért, ami itt, Budapesten, bizony tetemes költség.

Hiányozni fog - mondják -, hogy nem kell többet őrizni, a vízállást figyelni, csak úgy odanézni, ha éppen arra járnak. Most azt tervezgetik, hogy létrehoznak egy hajóregiszter-honlapot, amelyre összegyűjtik a régi magyar hajók fényképeit, adatait, történetét.

Sztankó Attila elárulja: titokban nyomon követi az egyesület tagjainak internetes beszélgetését. Azt meséli, időnként kitalál a "fiúknak" egy-egy jutalomfeladatot is. Nemrég Komáromba mentek például üzemanyagért, ez volt az újraélesztett Sopron első, igazi próbaútja. A következő napokban pedig Bajára készülnek, hogy onnan felvontassák a Zoltánt, aztán a Kassát, majd Lajtát, a monitoringhajót is.

Tukatukatuktatakatakabrrr. A hajómotor lassan leáll. Mindenki mozdulatlan marad néhány másodpercig. Óvatosan körbelesek, átszellemült férfiarcokat látok magam körül. Aztán rám szegeződnek a pillantások. - Értem, válaszolom gyorsan.

Féderer Ágnes