Jump to content

Egyesületi tagok is segítették a balatonboglári kiállítás létrejöttét.

2012-07-22 22:10:00

2012 július 22.-én vasárnap délelőtt 10 órakor ünnepélyes keretek között nyílt meg Balatonboglár kikötőjében az egykori "Balaton" csavargőzösön berendezett kiállítás.

A hányattatott sorsú hajó a Balaton második géphajója, és egyben első csavarhajtású gőzöse 1872-es építése óta hazánk szinte minden hajózható vízi útján teljesített szolgálatot, míg végül "nyugdíjazása" után, 1984-ben visszakerült Balatonboglárra, ahonnan pályafutása egykor indult. Az egyik legöregebb hajózástörténeti emlékünkké vált, lepusztult matuzsálemet 2009-ben ismeretlen tettesek felgyújtották.

A DDOP-2.1.1/D komplex turisztikai fejlesztési program keretében 2011-2012-ben 25 millió Ft ráfordítással állították helyre és belsejében kiállítást rendeztek be.
Július 22.-én Mészáros Miklós balatonboglári polgármester, P. Miklós Tamás révfülöpi polgármester és helytörténet-kutató, valamint dr Balogh Tamás TIT-HMHE elnök nyitották meg a nagyközönségnek. A számos képernyővel ellátott kiállításon nem csak a hajó, hanem a balatoni hajózás történetét, valamint a balatoni partvédő műtárgyakat is megismerhetjük.

Kádár Zoltán tagtársunk részt vett a megnyitón, fotói itt tekinthetőek meg!

 

boglar_13b

Kádár Zoltán által készített hajórajzok egy tablón.

 

boglar_14b

Köszönjük Horváth József, Mészáros Tibor, Mészáros Balázs, Kádár Zoltán, Jáky Gábor tagtársainknak a kiállítás létrejöttéhez nyújtott segítségüket.

 

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Gönyü 251
Budapest 353
Dunaföldvár 134
Mohács 474
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 475
Tiszalök-alsó 50
Kisköre-alsó 15
Szeged 222
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 125
Top of Page