Jump to content

Széchenyi István-emléktáblát avattak a Kazán-szorosban

foter.ro
2018-05-28 12:35:00

Az új emléktábla állítását Jáky Gábor, a Magyar Hajózásért Egyesület elnöke kezdeményezte

szt1Az ünnepségen résztvevők egy része csónakokkal tart az avatás helyszínére.

Széchenyi István emléktáblát avattak a Vaskapuban. A korábbi kisebb táblák rendszerint eltűntek, ezért a most felavatott emlékjel 600 kilogrammos.

A Magyar Hajózásért Egyesület kezdeményezésére, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, valamint több anyaországi vállalkozó és magánszemély támogatásával szombaton emléktáblát állítanak az Al-Dunán gróf Széchenyi Istvánnak – értesült a Délhír. A délvidéki portál azt írja, hogy a táblát a magyar lobogót viselő, 1895-ben eredetileg a bácskai Ferencz-csatornára épült személyhajóról egyházi személyek, román, magyarországi és bánsági magyar vezetők, továbbá támogatók jelenlétében avatták fel.

szt2Pál József-Csaba temesvári római katolikus püspök

A magyar, román és angol nyelvű, 600 kilogrammos táblát a budapesti gyártás után egy székelyudvarhelyi vállalat és az Egyesület tagjai szerelték fel a duzzasztott vízszint fölé 3 méter magasra, erősítette meg a hírt a Főtérnek a Lord Com cég ügyvezetője, Barabás Lajos.

Mivel gróf Széchenyi István nagyon sokat tett a Duna Ómoldova és Szörényvár közötti, nagyjából 120 kilométer hosszú vadregényes szakaszának közlekedéséért,

a legelső emlékjelet a Nagy Kazán-szorosban 1885-ben állította a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet.

A Vaskapu I. duzzasztó, erőmű és hajózsilip megépítése után a sziklába belevésett szöveg víz alá került.

szt3Ilyen volt a víz alá került eredeti tábla

Az évek során többször is állítottak már emléktáblát az Al-Dunán, de mindegyiknek nyoma veszett, annak ellenére, hogy a helyszín sem autóval, sem gyalogosan nem közelíthető meg. Ezek kis méretű, rézből készült táblák voltak.

Jáky Gábortól, a Magyar Hajózásért Egyesület elnökétől megtudtuk, az emléktábla felavatása szombat délután, 13 órától kezdődött a Nagy Kazán-szoros 973. folyamkilométerénél, az egykori sziklába vésett emlékjel helyszínén, Dubovától pár kilométerre. Magyar és román nyelven áldást, illetve imát mondott Pál József-Csaba temesvári római katolikus püspök és Csűry István református püspök.

szt4Zákonyi Botond nagykövet

Beszédet mondott: Molnár Endre, Magyarország szörényvári (Drobeta-Turnu Severin) tiszteletbeli konzulja, Barátky Félix, a Vaskapu Nemzeti Park képviseletében, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Brendus Réka, a nemzetpolitikai államtitkárság helyettes osztályvezetője, Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, Pogány András nyugalmazott egyetemi tanár, valamint a kezdeményezők nevében Jáky Gábor. 

A tábla kihelyezését egy több éven át tartó procedúra előzte meg,

az engedélyeket tavaly szeptemberben sikerült megszerezni, de az időjárási körülmények nem tették lehetővé, hogy még 2017-ben kihelyezzék a 600 kilogrammos, rozsdamentes acélból készült emléktáblát. 

szt5Az emléktábla

Jáky Gábor elmondta: Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és a Magyar Hajózásért Egyesület tagjai egyaránt támogatták anyagilag az ötletet, de külön köszönet illeti Molnár Endrét és Barátky Félixet az engedélyezés lebonyolításáért.

szt6A ROHAM hajó, melyről a felavatás zajlott

Köszönjük a szervezőknek a fotókat!

szt7A támogatók emléklapja

Mai vízállások:

Duna Vízállás [cm]
Gönyü 35
Budapest 143
Dunaföldvár -89
Mohács 208
Tisza Vízállás [cm]
Tokaj 469
Tiszalök-alsó -21
Kisköre-alsó -167
Szeged 153
Balaton Vízállás [cm]
Balaton átlag 122
Top of Page